2010. márc. 15.

Unnecessary News

Elkezdtem letölteni a brit, tinikről szóló, igen szókimondó és naturalista sorozat, a Skins első évadát. Érdekes, kicsit magamra ismerek minden szereplőben, olyan mintha minden gondom szétszórták volna egy csapatnyi tizenévesbe.
Újdonság továbbá a gépemen, hogy megkaptam egy Cobra 11 játékot, valamint letöltöttem 3 másik fajtának a demóját. Bár Christ, azaz Gedeon Burkhard-ot nem látni a játékban, elég a tudat is, hogy a karakter ül a volán mögött. Tegnap öcsém volt olyan kedves és nem vette fel, én meg kiakadtam, de senki nem érti meg miért akkora gond ez. Egyszerű a magyarázat, nálam egy bevett rituálé, hogy vasárnap este hajat mosok, majd Cobrát nézek, miközben minden mondatot magamban németre fordítok és csorgatom a nyálam, ha feltűnik valami szexi német. Evvan.

Hova tovább?

Ajánlom a világvégének, hogy 2012 tavaszáig jöjjön, mert én nem vagyok képes bármit is kezdeni magammal a nagybetűs életben.
UPDATE: Vagy mégis? Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem - Nemzetbiztonsági Szak
Utána meg beállok az NBH-hoz vagy lesz, ami lesz.

2010. márc. 13.

Meaningless

Nem is tudom minek írogatok. De komolyan. Ha most begépelném ide, hogy holnap minden szembejövőt agyonra fogok szurkálni majd magammal is végzek egy cuki, otthon készített bomba segítségével, akkor reagálna valaki? Ha az ismerőseim nem is, vajon az NBH elolvasná? Ki tudja. Lehet, ha nagy leszek, beállok hozzájuk.
XD
"Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valójában az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszűnne létezni, és valami más, még bizarabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét.Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett."
/Douglas Adams/

2010. márc. 9.

Kathryn Bigelow - The Hurt Locker(Bombák földjén)

Nehéz szavakba önteni azt, amit érzek. Azt hiszem jobban járnék, ha nem gondolkodnék annyit és úgy működnék, mint egy gép. Sajnos mostanában a 'bekapcs' gomb megnyomása után már csak a bőröm lesz acélos és belül üvöltök ahelyett, hogy a falat rúgnám, vagy értelmetlenül veszekednék. És már csak kérdéseim vannak, tömkelegével.
Az idei Oscart, hála égnek, James Cameron volt felesége, Kathryn Bigelow nyerte, s a film is megkapta a díjat, a Bombák földjén. Azért néztem meg, hogy rájöjjek, vajon megérdemelte-e és nem csak erre jöttem rá. Cameron üljön csak a gépe előtt és gyártson még kék izéket, míg emberek százai halnak meg naponta értelmetlenül. Bigelow bemutatta ennek a hatalmas, kibaszott háborúnak egy aprócska részletét, s ezzel is sokkolja az olyan gyarló kis seggdugaszt, mint én. Nem látom értelmét tovább az életemnek, s azt hiszem, ebben a világban aligha találhatunk bármit, amiben hinni és bízni lehet, mert hülyén működik az emberiség, rosszak a technikáink és szarul lettek bekötve a vezetékek. Újra és újra a határon táncolunk, hogy magunkra robbantsuk a véget, s sosem tanulunk. Talán a vérünkben van, talán belénk nevelték. És azt sejtem, hogy sosem fog változni semmi. Öljük egymást, bántjuk egymást. El kéne mennem katonának. Haláltól úgysem félek, talán ez lenne a megfelelő nekem. Vagy egyszerűen és gyorsan legyek túl rajta és nyírjam ki magam még ma?

2010. márc. 7.

Snow Patrol - Run

Gary-ék az új albumra feltették a Run egy élő verzióját, s szerintem ezért is forgattak egy új klipet a dalhoz. Nekem tetszik, mert személyes jellegű és a vége ütött. :) Mondjuk ha rajtam múlik, én mondjuk a Madáchban forgattam volna és a nézőtéren ült volna egy szem emberke. Én. XD Azért így sem rossz.
Nem akarom elfelejteni, úgyhogy most feljegyzem ide: filmek, melyeket meg kell néznem!
The Ghost Writer
Shutter Island
Dear John

2010. márc. 6.

Paramore - The Only Exception

Lassú dal, kissé csajos klip, de akkor is Paramore. Imádom őket. :) És a szöveg is néhol szívemből szól. Dal oldalt.
When I was younger I saw my daddy cry
And curse at the wind he broke his own heart
And I watched as he tried to reassemble it

And my momma swore that she would never let herself forget
And that was the day that I promised I'd never sing of love
If it does not exist
But darling, you, are, the only exception

Maybe I know, somewhere deep in my soul
That love never lasts and we've got to find other ways
To make it alone keep a straight face

And I've always lived like this keeping a comfortable, distance
And up until now I had sworn to myself that I'm
Content with loneliness because none of it was ever worth the risk
Well, You, are, the only exception

I've got a tight grip on reality but I can't
Let go of what's in front of me here I know you're leaving
In the morning, when you wake up leave me with some kind of proof it's not a dream
You, are, the only exception
And I'm on my way to believing

Bon Iver - Blood Bank , Re : Stacks

Ezt a fazont nem ismerem, de valamiért a zenéje megfogott. Először akkor találkoztam a Re: Stacks című számával, amikor a House 4. évadának fináléját néztem, s Amber meghalt. Ezt a dalt meg most vettem észre és a címe kíváncsivá tett. Íme hát:
Ma megint adták A tökéletes trükköt(The Prestige). Szeretem azt a filmet, zseniális, de az utolsó 5 perc hervasztó. Mármint, én lehervadtam tőle. Lehet, hogy naplót kéne írnom. Na, most zene.

Ittam, láttam, hazajöttem

Tegnap estefelé elmentünk Lucáékkal kulturáltan szórakozni. Az egész úgy kezdődött, hogy persze a Lacival és a Zsófival halálra fagytunk, míg megérkezett a fekete-fehér, kockás objektum(Luca XD), majd egy vendéglátóipari-egységbe tértünk be, melyet pontosan megnevezni nem tudnék, ugyanis Cafe-nak mondta magát, de inkább volt presszó, vagy talán füstös kis kocsma. :) Najó, az már erős. Jó kis hely, a pultos nagy arc és nem kíváncsi a korodra. :) Kiderült, hogy szerény szervezetem már egy sör után is igen boldog, pláne ha ezt követi egy William's Pear(Vilmos Kőőőrte). Aztán a Burgerig tartó séta alatt a szél elfújta a véralkohol szintem és annyira józan lettem, hogy sikerült kiszámolnom azt a nehéz matematikai feladatot, hogy egy 90 forintos majonéz és egy 290 forintos kis krumpli nem 460, hanem csak 380, tehát a munkáját igen unó srác majdnem átvágott....80 forinttal.
Remélem a Zsófi nem haragszik rám(Ugye nem haragszóóóól?), hogy nem aludtam nála, de hazahúzott a szívem, ez van, már az is nagy dolog, hogy egyáltalán ivásra adtam a fejem. Amúgy egész éjjel a Burgerben voltam álmomban és mindenféle abszurd hülyeség történt velünk, szóval azt hiszem kissé nyomott hagyott bennem az alkohol. :)
 És akkor jöjjön a KANALAS GYILKOS, csakis erős idegzetűeknek, meg persze a Zsófinak, hogy végre ő is része legyen eme remekmű fanklubbjának és szívathassa a Lacit. :)

2010. márc. 4.

Back again

Gondolom egyértelmű, hogy újra van gépünk. Szép, kicsi, fekete és 320 GB a winyója. Na ezt már szeressük!
Egyrészt örülök, másrészt szomorú is vagyok, hogy minden újra a régi kerékvágásba tért vissza. Imádom a nagymamám és nem akartam elengedni, jó, helyette itt van anya, na de hát komplikált ez az egész.
Tegnap voltam HPV oltáson, s érdekes módon pont azután futottam össze a Horváth Annával és anyukájával, hogy délelőtt a Lucának megemlítettem őt. :) Jót dumáltunk, élveztem a nosztalgiát.
Pénteken írni fogok egy matek karót, szerdán ugyanezt fizikából, már előre örülök, nemsokára pedig megbuktatnak majd mondjuk irodalomból, mert én portrét nem vagyok képes írni, az biztos. fuck.
Most megyek, van egy pár dolgom, de mostantól újra aktív vagyok, hál'ég, na meg hála az ürgének, aki összedobta ezt a kicsikét. :)

2010. febr. 25.

Blogolok is meg nem is

Kissé árvának érzem magam. Apa Rómában(de jó neki, basszus, szóltam, hogy hozzon nekem egy Ewan McGregor kinézetű camerlengót XD), anya kórházban, a gép szervízben(most éppen a könyvtárban öntöm ki a lelkem blogbejegyzés formájában ahelyett, hogy azokról a szerencsétlen Limbourgokról keresnék nemlétező anyagot), otthon senki sem ért meg igazán, s még aggódhatok is a nagymamám egészségéért. Hát, ez a helyzet, a torkom úgy fáj, hogy sikítanék, de sajnos nem tudok. Éjszaka vagy azért nem aludtam az utóbbi pár napban, mert csorgott az orrom, esetleg ugye az említett torokfájás, vagy pedig a kedvencem, a fulladásos haláltól való félelem, ugyanis már levegőt is alig kapok. Király.
Tegnap voltam orvosnál, nem mondott semmit, csak adott igazolást, jövő héten mehetek, hogy beoltson. Ja, és a rendelőben találkoztam Fifivel. A Luca-félével. :) Szép lilás a haja, nemsokára az enyém szép vöröses lesz, találtam egy tökéletes fodrászt a Szent Imrében. Már alig várom.
Bár nem mondom, hogy hiányozna a suli, azért szar lesz majd hétfőn vissza menni úgy, mint aki egy évig volt távol és azt se tudja, mi-hol-hány.
Most próbálom csillapítani a gépelvonási tüneteim és végigjárom netes törzshelyeim. Arrivederci!

2010. febr. 21.

Fákkk

Sötét, gomolygó füst szállt le körém, s nem látok az orromig se, nemhogy a jövőmbe. Annyit tudok, hogy padlón fekve nem vagyok képes se portrét írni, se tanulni, se boldog lenni. Úgyhogy valaki szóljon a lelki társamnak, esetleg életem szerelmének, legyen ő bárki és bárhol, hogy kaparjon ki a gödörből, vagy egyszerűen csak feküdjön mellém a földre.
If I lay here
If I just lay here
Would you lie with me
And just forget the world?
Annyira utálom, hogy valamit jó ideig tervezek és elég egy szikra, vagy egy apró vízcsepp ahhoz, hogy az egész ledőljön az alapjairól.Ja és azt még nem említettem, hogy fáj a torkom meg a fejem, viszont csütörtökön kapok oltást, szóval addigra rendbe kéne jönnöm. Hú de imádok élni, basszus.

2010. febr. 19.

Ha frizura volnék, Paige Matthews fején nőnék....

Azt mondják a változás jó. Én nem szeretem kifejezetten, s nem tudom, hogy utána önmagam leszek, vagy megválok az igaz énemtől? Nemsokára megyek fodrászhoz, vág is, fest is, vakol is. :) Elkezdtem járni egy fitness terembe, már ötször voltam tornázni, s bár csodát nem várok, azért remélem, hogy nyárra új emberré válok, főleg ha a tetkó is összejön. :)
Az első képen Garce van Pelt látható a Mentalistából, kb. ilyen színű hajat szeretnék. :) A többi fotón pedig Paige, ha olyan szép és vékony lennék, mint ő, vagy egy az egyben így néznék ki, biztos ilyen lenne mindig a frizurám. :)

2010. febr. 18.

She's back!!

Te, ki most e bejegyzést olvasod, vidd hírét a világba, hogy sikeresen túléltem egy hetet gép nélkül, bár tegnap már csak egy hajszálon múlt, hogy ne menjek véglegesen tönkre idegileg. Elviselhetetlen bennem a feszültség, jó lenne üvölteni, bőgni, megverni valakit vagy kiönteni szívem, májam, vesém, lelkem, de egyelőre most nincs rá lehetőség. Csak az a baj, hogy hónapok óta halogatom a kiborulást, aminek a vége valószínűleg majd beborulás lesz. Vagy fel.
Lucának köszönöm farmos segítségét, nélküle talán még mindig egy göthös eperkapáló parasz voltnék, most azonban már tele vagyok inóságokkal, na meg két fehér nyuszival. :)
Délután majd még írok bővebben, ha géphez enged az aprónép, a lényeg, hogy I'm back and don't want to leave anymore! De ha újra bedöglik ez a szar, istenbiza felvágom az ereim előtte meg hűvösre vágom a családot. ^^
Valamelyik nap azon gondolkodtam, hogy pillanatnyi és régi kedvenceimet mégis hogyan szerettem/ismertem meg. :) Na most a Snow Patrol-lal való első találkozásra pontosan emlékszem. :) Az MTV leadott egy díjátadót(eddig azt hittem, hogy az MTV Music Awards volt,  meg egy csomó villanykörtére emlékeztem a színpadon, de kiderült, hogy a Brit Awards), amelyen előadták a Chasing Cars-t és úgy titulálta őket a kommentátor, hogy az érzelmes fiúk. XD Na mindegy, a lényeg, hogy innen ismertem meg őket, majd később meg is szerettem  a zenéjüket, ma meg már tudjuk. :) Videó oldalt.

2010. febr. 8.

Kreatív Blogger

Kaptam egy Kreatív Blogger díjat Szandiitól, amit nagyon szépen köszönök és akkor most eleget is tennék a kötelességeimnek. Nemsokára elkészítem a postot arról a hét dologról, amit eddig nem tudtatok rólam! Sajnos sok embernek nem tudom továbbküldeni, hiszen nem olvasok annyi blogot. Ha valakit kihagytam, akkor most nagyon szégyellem magam. :) Tehát a bloggerek, akiknek továbbküldöm: 
Lucának, mert (L) és egyszerűen csak megérdemli!
Kacsának, mert kreatív és ügyes és jó a design-ja meg (L)!!
Timinek, mert nála néha még értékeket is fel lehet lelni és ő olyan kreatív!! (L)
Diának, perche lei é molto creativa!! (L)
Zsófinak, aki ördögfasírtott gyúr, méghozzá azért, mert kitűnő filmes és csodálatos író, valamint tehetséges karate mester!

2010. febr. 6.

Cover(Snow Patrol's)

Virtuális vállveregetés annak, aki az első 3 másodperc alapján kitalálja, kié az eredeti!

2010. febr. 3.

LOST 6x01-02 LAX

Két főszálunk van. Az egyikben a gép nem zuhan le, s hőseink egymást meg nem ismerve együtt utaznak rajta, a Sziget a víz alatt, amolyan Atlantiszként terül el, s csupán kisebb változásokkal, de a gép leszáll, ugyanis rajta ül Desmond, valamint Jack apjának koporsója eltűnt. A szereplők LA-ba érkezve intézik problémáikat, Kate szökésben, Locke a késeit keresi, Claire pedig taxiba ül, míg bent édesapjuk testét próbálja előkeríteni Jack.
A másik szál a Szigeten van, ahol a bomba felrobbant, de a robbanást mindenki túlélte, viszont a bunker mégis megépült, s azóta már fel is robbant, tehát a jövőbe kerültek. Juliet túlélte az atombomba aktiválását, utolsó csókokat válthat még Sawyerrel, majd drámai halált hal. Így van ez, mikor az ember főszerepet kap egy másik sorozatban. Hurley beszél a jó öreg, s immáron halott Jacobbal, aki arra utasítja, hogy vigye a csapatot, a sebesült Sayiddal a templomhoz. Bemásznak a romokhoz, majd elhurcolják őket, s miután Hurley bizonyítékot tud mutatni, hogy tényleg a Jó küldte, beereszteik Sayidot a forrásba, hátha meggyógyul, de sajnos nem így történik. Meghal, majd később hirtelen felébred, sokak szerint Jacob szelleme kerül majd bele, de ennyi erőbő,l akkor Julietbe is kerülhetett volna, aminek jobban örülnék. ÁlLocke-tól kiderül, hogy ő a füstszörny, tehát a Gonosz, de mivel Jacobbal ellentétben nem tudjuk ki is pontosan, mostantól ŐANNN(Ő, Akit Nem Neveznek Nevén). Tehát ez a felállás, izgalmas kis helyzet, bár aki nem nézi, annak mindez nem mond semmit, de muszáj volt leírnom, hogy megmaradjon az utókornak és a Google-nak. 

Számok és az idő bűvöletében

Ma pontosan annyi időt sikerült elbasznom, amennyit mínuszban kaptunk a tanári konferencia miatt. Hazaértem hipp-hopp, leültem gépezni, s nemsokára már nézhettem is a HOUSE legújabb részét, amelyben szerepelt egy nagyon cuki, ámde igen mérges oposszum is. Szórakoztató rész volt, ám a Lost töltésével már gondjaim akadtak. Mire találtam egy használható torrentet hozzá, újabb húsz perc telt el, s mivel úgy tűnt, hogy a duplapremiert, tehát a 700 MB-t csak órák alatt tölti le, én belenyugodtam, hogy csak később nézhetem meg. Tevékenykedtem jobbra és balra, majd úgy megfájdult a fejem, hogy már szinte alig láttam, így lefeküdtem, de nem tudtam elaludni, tehát inkább néztem egy kis Bübit. Pont az az epizód ment ma, amelyet annó megsirattam. Jó, persze évekkel ezelőtt, gyerekfejjel, de annyira nem lehetett látni a végét, hogy engem lelki terror övezett 50 percen át a tévé előtt. Mire vége lett, s újra a géphez tévedtem, kiderült, hogy már jó ideje megvan a Lost, próbáltam megnyitni, de valami jelszót kért és akkor itt következett harminc perc, melyett csak olyan szavakkal tudnék leírni, mint az ENGLAND! vagy a FUCK!, tehát nem részletezem. Fél óra szenvedés után megszületett végre a 9 hónapon keresztül várt premier, de megérte várni, a következő posztban majd összefoglalom. A vége előtt nemsokkal megjelent apa, szólt, hogy tett a pénzt a mobilomra, így kiderült, hogy nem az egységem fogyott le, hanem a teló szar. 8 perc és 18 másodpercbe telett, mire a tudakozóban annyit kinyögtek, hogy menjek be egy Pannon üzletbe, s majd ott segítenek. Köszönöm, tényleg. Mivel apa nevén van a mobil, természetesen ő is kell hozzá, így holnap a töritanulás helyett a Westendbe megyek veszekedni és szenvedni, míg sorra nem jutok. Basszus. Akarom mondani, ENGLAND!
Rég nem voltam ennyire ideges. Ja, és akkor erre még jön Demeter és ő is felbassza az agyam. Fuck!

2010. febr. 1.

Sarah Silverman

Egy vasárnap este nem tudtam aludni(a változatosság kedvéért), s valahogy a Comedy Central-on lyukadtam ki. A csajt eddig csak hírből ismertem, most láttam a sit-comját, mely a Sarah Silverman Program nevet viseli és egyszerűen csak a padlót vertem néha a röhögéstől. Semmi sem szent, így mindenből poént csinál, s pont ez a jó, mert így kicsit könnyedebben lehet venni az életet. :) Most töltöttem le egy 2005-ben készült show-ját, amit kicsit stand-upban, kicsit sit-comban és kicsit musicalban nyomott. Hát már akkor sem volt komplett. XD
Ma kiderült, hogy pénteken le kell felelnem minden szarból(töri), és aztán a szerdai olaszt meg fizikát még nem is említettem. Na basszus. Kezd kicsit elegem lenni. És akkor Demeter meg még csesztet, hogy faktoljak magyarból. Dehogy fogok.... :@

2010. jan. 30.

Önkifejezés(mind nyúlva a Hotdogról)

Snow Patrol-Just Say Yes


I'm running out of ways to make you see
I want you to stay here beside me
I won't be ok and I won't pretend I am
So just tell me today and take my hand
Please take my hand! Please take my hand!

Just say yes, just say there's nothing holding you back
It's not a test, nor a trick of the mind. Only love

It's so simple and you know it is
You know it is, yeah
We can't be to and fro like this all our lives
You're the only way to me the path is clear
What do I have to say to you
For Gods sake, dear! For Gods sake, dear!

Just say yes, just say there's nothing holding you back
It's not a test, nor a trick of the mind. Only love

Just say yes, cause I'm aching and I know you are too
For the touch of your warm skin
As I breathe you in

I can feel your heart beat through my shirt
This was all I wanted, all I want
Its all I want! Its all I want!

Just say yes, just say there's nothing holding you back
It's not a test, nor a trick of the mind. Only love

Just say yes, cause Im aching and I know you are too
For the touch of your warm skin
As I breathe you in

2010. jan. 29.

Wien, Zuhatag sor, England

Szerdán apa magával vitt Bécsbe, s azon kívül, hogy gazdagabb lettem néhány újdonsággal, valamint hatalmasat ebédeltem egy puccos kis helyen, még érdekes emberekkel is megismerkedhettem. Eddig is irigyeltem az apámat a munkája miatt, bár szerintem én nem bírnám, hogy olyan emberekkel töltöm együtt a napot, akiket valószínűleg sosem látok újra, hacsak nem jönnek megint Budapestre telelni. Esetleg nyaralni.
Tegnap megkaptam az oltást, jelentem, még élek és valószínűleg nem is fogok belehalni a mellékhatásokba. Jó, persze kicsit mérges voltam, hogy nem ihattam Bencsiéknél, de én megelégszem a narancslével is. Mercy, CSi! :)
Péntek van....nemsokára suli....ENGLAND!!

2010. jan. 26.

Sugar


XD
Ma Szemivel összefutottunk, elmentünk valahova, valakinek venni valamit és utána pedig a SUGAR-ba!! :) Egy emeletes üzlet tiszta cukorka és csoki minden, a székek, a csap, a kagyló, a vécé, minden színes, szagos, cukorkás, 1000 féle édesség van és egy egész életet képes lennék leélni ott!! :) Vettem mindenízű drazsét, mini cukorkákat meg nyalókat, meg sütit, meg szívószálat. XD
Holnap megyek Bécsbe, a tervem az, hogy halálra shoppingolom magam. Remélem sikerült.
Und ich werde Cobra 11 DVD-s suchen, ich werde alles tun, Chris Ritter zu haben. :) Ich liebe ihn!!!

Megvilágosodás(+18)

Amerikában mindenki röhög azon, hogy az angolok a can't szót úgy ejtik, hogy KÁNT. Ugye az amcsik ugyanezt KENT-nek mondják. Na rájöttem, miért olyan vicces. Azaz, inkább leesett.
Amerikában KÁNT-nak a cunt-ot, tehát a picsát ejtik(MTA Sztaki szerint: picsa,suna,cuna,vagina). :)
Harry, let's face it. And I'm not being funny. I mean no disrespect, but you're a cunt. You're a cunt now, and you've always been a cunt. And the only thing that's going to change is that you're going to be an even bigger cunt. Maybe have some more cunt kids. (In Bruges)

2010. jan. 25.

Fáradt...


Ma elkísértem anyut az ügyvédhez, csupán két óra volt, míg ott üldögéltünk és írták alá egymás után a papírokat. aztán átrohantunk az Allee-ba, hogy elintézzünk valamint a Pannonban, s a vége egy új mobil lett, teljesen ingyen, amit az öcsém kapott meg. Másfél órát álldogálltam a jóképű ügyintézősráccal szemben, s mint utóbb kiderült, azt hitte, hogy az apám a pasim. XD
Nagyon fárasztó volt a mai nap, na meg el is keseredtem, hiszen csütörtök délután kapom meg az oltást, így két napig nem piálhatok, pedig aznap CSI-nap van, és hát ez volt az utolsó reményem egy görbe estére, ha már a péntek nem jött össze. Mindegy, talán a sors akarja így.

2010. jan. 24.

Hope For Haiti Now


Nálunk tegnap az MTV adta le a műsort, sajnos volt szinkron is, de nem ez a lényeg. Szép összefogás volt, s gondolom, sok pénzt sikerült gyűjteniük, kár, hogy nem tudják ilyen módon megoldani a sztárok a világ összes problémáját. A fellépők közül talán a Coldplay tetszett a legjobban. Amúgy Leo DiCaprio, Nicole Kidman, George Clooney és még megannyi sztár mellett Robert Pattinson is beszélt, ezzel gondolom a fiatalokat akarták bevonni. Alyssa Milano(Phoebe) és Rose McGowan(Paige) is egy-egy telefon mellett ült, s részvettek a munkában. Jó volt így látni őket, s végre újra együtt.
Itthon a 1788-as szám hívásával 100 ft-ot adományozhattok a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának, amely Haitire utazik segíteni, gyógyszert és orvosi eszközöket visznek. A szám januárban és februárban él, addig hívható.

                                                

2010. jan. 23.

Péntek....(elkezdődött a szünet am.)


Tegnap megkaptuk a féléviket meg a faktos papírt, a töri tanáraink meg felszívódtak, így bejött Herber. Nagy arc, ő felvételiztetett, már akkor is bírtam. :P Nem tudom, hogy vajon minden óráján ilyen túlpörgött-e, de ha igen, ez mondjuk rosszul is elsülhet, így nem tudom, hogy jó lenne-e töri tanárnak. Mivel, hogy nem megyek töri faktra, ez már biztos, eldöntöttem. Olasz, média.
Utolsó óránk angol lett volna, Hideg természetesen késett...és csak késett....egy idő után elkezdtük írni neki az üzeneteket a táblára, majd leléptünk. XD
Tegnap este nem voltam sehol, egy gyönyörű és nyugodt estét töltöttem a családommal a tévé előtt, azt hiszem, jobb is, hogy így sült el a dolog.
Nemsokára indulok Lucához, viszem magammal Kitty-t is és alkotunk. :) Addigra kéne szereznem valahonnan ének- és gitártudást. Még van egy órám. Simán összekaparom! ;)

2010. jan. 21.

Mi lenne, ha...

Ezt INNEN csentem. Köszi!

...hónap lennék: május
...a hét egy napja lennék: szombat
...a nap egy időpontja lennék: délután 3
...bolygó lennék: Plútó
...tengeri állat lennék:sellő??
...cím lennék: Boldogság sugárút 666.
...berendezési tárgy lennék: tájkép a falon
...folyadék lennék: vér
...drágakő lennék: tigrisszem
... fa lennék: tél fa(tudod, olyan, amit tanulni kell)
...madár lennék: sirály
...virág lennék: rózsa
...időjárás lennék: nyári szellő
...mesebeli lény lennék: jó boszorkány
...hangszer lennék: elektromos gitár
...állat lennék: havasi nyúl
...szín lennék: lila
...érzelem lennék: felszabadultság
...zöldség lennék: csillagtök
...hang lennék: gitárdallam
...elem lennék: föld
...autó lennék: Aston Martin
...dal lennék: Snow Patrol-How To Be Dead
...film lennék: Egy makulátlan elme örök ragyogása
...könyv lennék: Sallinger-Zabhegyező
...étel lennék: fagyi
...hely lennék: Lynton
...íz lennék: édes-savanyú
...hit lennék: wicca
...testrész lennék: szempilla
...arckifejezés lennék: szemmel való mosolygás
...tanóra lennék: olasz
...rajzfilm lennék: Jégkorszak
...szám lennék: 3
...ruhadarab lennék: csipkés fűző
...ékszer lennék: diadém
... kiegészítő: magassarkú cipő
...szeretet megnyilvánulása lennék: empátia
...gyümölcs lennék: őszibarack
...sminkes kellék lennék: szempillaspirál
...épület lennék: Exeter katedrálisa
...zene műfaj lennék:populáris
...fesztivál lennék: Sziget
...haj lennék: vörös
...földrész lennék:Európa
...tánc lennék:tangó
...rendezvény lennék: koncert

2010. jan. 20.

Nicola Roberts(Ez a lány gyönyörű...és hogy megváltozott az évek alatt!)




 

Friday Night Lights (Luna Amara)

Jelentem, sikerült megtanulni a Lesson Learned intróját. :) Happy vagyok, bár persze jobb lenne úgy am block tudni gitározni
Bár amúgy a román nyelvtől kiráz a hideg, tegnap rátaláltam egy együttesre(Luna Amara) és nagyon tetszik a zenéjük. Péntek este lehet, hogy megyek koncertre, szerintem pont rájuk fogunk oda érni a Delíriumba.
Nem tudom, hogyan fog elsülni a péntek este, talán itt az ideje, hogy kitörjek a szürke hétvégékből, s elkezdjek szórakozni járni, ahogy ezt a köznyelv mondja. Igaz kicsit bonyolultabb a helyzet, de fel a fejjel!(magamnak szólt)

2010. jan. 17.

Diagnózis


Túlságosan félek a való világtól, nem merek igazán élni és semmit sem teszek azért, hogy bármi jobbá váljon. Pontosan ezért menekülök egyik létezésből a másikba azzal, hogy sorozatokat nézek. Olyankor az ember nem a szobájában ül, kinőtt Telekis pólóban, rondán, édességet zabálva, hanem élete szerelmét csókolja, bankot rabol, világot lát, bűnözőket üldöz vagy hasonlók. Jó eltávolodni attól, ami van és kicsit belecsöppenni abba, ami nincs igazából. Jó diagnoszta vagyok, csak kibaszott szar problémamegoldó.
Anya egy ismerősétől megkapta Az elveszett jelképet, a Da Vinci kód és az Angyalok és démonok folytatását, elkezdtem olvasni, nagyon tetszik, bár amennyi tudomány van benne, az nekem egy kicsit már magas. :)
Miért van az, hogy egyfolytában szomorú hangulatú, elgondolkodtató szövegű, egyáltalán nem populáris daloknak leszek függője? Miért nem valami pörgős kis éljünk a mának sláger jár a fejemben, ami talán még jobb kedvre is derítene? Na mindegy, most a mai Tuti gimi zárósorai játszódnak le újra meg újra a fejemben, alatta meg szól ez a dal: Ray LaMontagne-Lesson Learned Szép. Majd megtanulom gitáron.

2010. jan. 15.

Stoppp



Miután meguntam a Ferenciek terén a tömeget, elindultam gyalog hazafelé, de a fürdőnél úgy döntöttem, hogy azért mégis megvárok egy buszt. Néhány néni állt körülöttem, az egyikért érkezett egy kocsi és kérdezték, nem megy-e valaki a körtérre, én meg azonnal ugrottam be a vadidegen kocsiba. :) Sikeresen, bár kissé szűkösen eljutottunk a Móriczig, elmentem könyvtárba, majd visszamentem a megállóba. Isteni(?)szerencsére hirtelen egy 9 fős mikrobusz jelent meg, egy anyuka vitte haza a gyerekeit, s kiírta a szélvédőre merre megy: KELENFÖLD! Úgyhogy megint találtam magamnak fuvart, haza is értem 3/4 négyre. :) Élmény volt.

2010. jan. 13.

Time To Pretend-MGMt(cover by Rena)



I'm Feelin rough I'm Feelin raw I'm in the prime of my life.
Let's make some music make some money find some models for wives.
I'll move to Paris, shoot some heroin and fuck with the stars.
You man the island and the cocaine and the elegant cars.

This is our decision to live fast and die young.
We've got the vision, now let's have some fun.
Yeah it's overwhelming, but what else can we do?
Get jobs in offices and wake up for the morning commute?

Forget about our mothers and our friends. We were fated to pretend.

I'll miss the playgrounds and the animals and digging up worms.
I'll miss the comfort of my mother and the weight of the world.
I'll miss my sister, miss my father, miss my dog and my home.
Yeah I'll miss the boredom and the freedom and the time spent alone.

But there is really nothing, nothing we can do.
Love must be forgotten. Life can always start up anew.
The models will have children, we'll get a divorce,
We'll find some more models, Everything must run its course.

We'll choke on our vomit and that will be the end. We were fated to pretend.

2010. jan. 12.

Híresek vagyunk ám messze földön.... XD

.... vagy magyar származású az egyik forgatókönyvíró. :)

Oh, Celeste,you are the best
With you I was blessed,but I failed the test
And now I’m depressed,
Celeste…
You might as well take my heart
Out of my chest
And mail it…...all the way to Budapest.

2010. jan. 10.

Down in the dumps....


Holnap suli. A hosszú hétvége nem volt valami tartalmas, ma néztem Tuti Gimit, nemsokára kezdődik a Cobra 11, azt hiszem, hogy a vége nagy bőgés lesz. Hiába egy sorozat csupán, ha a világ egyik(számomra) legszexibb pasiját szitává lövik, az annyira nem mókás. :'( Szegény Chris...
Szóval holnap visszatérek a civilizációba, remélem a föci azért meglesz négyes, bár már úgysem számít, eljött az ideje, hogy beálljak a rossz átlagú emberek sorába. Éppen ideje volt. Jövőre azért össze kéne kapnom magam.

2010. jan. 9.

Evvan


Hát a családi élet az nálunk most tényleg zajlik. Anyám most pakolja apám maradék cuccait, próbáljuk eldugni, ami nem akarunk, hogy elvigyen. Találtam egy régi cigarettatartót, benne egy megszáradt rózsával. Megkérdeztem róla anyut, mondta, hogy ezt a rózsát még annak idején akkor adta neki apa, amikor átjöttek Magyarországra...hát igen, minden, ami ember, bizony múlandó, bár én állítom, hogy apám egész életében kétszínű idióta volt. Kár, hogy ez csak nemrég ütközött ki. Ha soha többé nem látnám, nem ő hiányozna, hanem maga a tudat, hogy nincs apám. Bár eddig sem volt. Anyát sajnálom, húszon évet húzott le mellette, s úgy érzi, ezzel vége az életének. Majd rá fogom vezetni a jó útra és megmutatom, hogy nem állt meg a világ. Sőt, hála annak, hogy hivatalosan is elmegy, annyi minden nyílik meg előtte, sorolni sem bírnám. Csak egy újabb faszt ne találjon. Könyörgöm.

2010. jan. 8.

köhh...köhhh

Beteg vagyok megint. Ennek olyannyira örülök, hogy azt már megfogalmazni sem tudom. Hát, ez van úgy tűnik, hogy a zselé nem véd meg a torokgyulladástól! ;)
Mivel aludni természetesen nem tudtam délelőtt, próbáltam valahogy máshogy, de nem megerőltetően eltölteni a szabadidőmet, így a végén a kutyaharapást szőrivel módszerhez folyamodtam, tehát énekeltem. :) Találtam az Oh My Darling Clementine-hoz egy tökéletes aláfestőt, kiszedtem a legjobb dalszövegfajtát, majd előszedtem a cukcsi rózsaszín kamerámat, s felvettem, ahogy éneklek. Be kell vallanom, pont úgy jártam, mint annó Phoebe a Jóbarátokban, ugyanis betegen sokkal jobb a hangom. :) Még a végén youtube lesz belőle és elkezdtek coverezni. :)
Ja és találtam valakit, aki egyszerűen lenyűgöz. :) A lány neve Rena és hihetetlenül gitározik és énekel. Szeretnék minimum én is így, ha lehet. Oké? A második dal: Death Cab For Cutie-I'll follow you in the dark

2010. jan. 6.

Snow Patrol-Give Me Strenght

Egyelőre még nem tudom a pszichológiai hátterét annak, hogy mi alapján szeret vagy nem szeret valaki egy fajta zenét, s vajon miért vonz minket egy dallam vagy hang, de az biztos, hogy tapasztalom már van a dolog terén. Szó szerint beleszerettem Gary Lightbody hangjába, s akkor még nem szóltam a dalszövegekről. Az új, többek közt régi számokat átdolgozó lemezen található a Give Me Strenght....és hát ezzel újabb kedvenc született számomra.

I choked back tears today because I can't begin to say how much you shaped this boy
These last ten years or more my friends we've seen it all triumphs to drunken falls
And our bones are broken still but our hearts are joined until

Time slips its tired hand into our tired hands
3 years to that day and so much more to say

You give the strength to me, a strength I never had
I was a mess you see, I'd lost the plot so bad
You drag me up and out of the darkest place
There's not a single doubt when I can your faces

My friends weve seen it all when it made no sense at all
You dare to light my path and found the beauty in the aftermath

Let me hold you up like you held me up
It's too long to never say this you must know I always thought

2010. jan. 5.

Ó te drága, Klementína, bár tudnám, hogy merre jársz...(Clementine)

A makulátlan elme örök ragyogásában Kate Winslet karakterének neve Clementine, tehát magyarban Klementína. A filmben többször is utaltak a jól ismert dalra, s bár Joel(Jim Carrey) nem ismerte a Foxi Maxit, s bevallom, hogy én sem néztem sosem, mégis ismerem ezt a nótát és olyan kis...nem tudom, talán cuki vagy talán mesebeli.
In a cavern, in a canyon,
Excavating for a mine
Dwelt a miner forty niner,
And his daughter Clementine
Oh my darling, oh my darling,
Oh my darling, Clementine!
Thou art lost and gone forever
Dreadful sorry, Clementine
Light she was and like a fairy,
And her shoes were number nine,
Wearing boxes, without topses,
Sandals were for Clementine.
Drove the ducklings to the water
Ev'ry morning just at nine,
Hit her foot against a splinter,
Fell into the foaming brine.
Ruby lips above the water,
Blowing bubbles, soft and fine,
But, alas, I was no swimmer,
So I lost my Clementine.
How I missed her! How I missed her,
How I missed my Clementine,
But I kissed her little sister,
I forgot my Clementine.

2010. jan. 4.

Hát ki van mindenem...tényleg

Ha valaki at kérdezné, hogy miért nem megyek el pszichológushoz, ha szükségem volna rá, hát pontosan ezért. Öcsémet terrorizálja egy barom a suliban, sőt még azután is, anyámat is képes lekurvázni és szgeény gyereket egyfolytában megveri, stb. Ezenfelül drága szentem nem ír házit, nem pakolja be a táskáját, nem fogad szót, rondán beszél, erőszakos és még folytathatnám. Ezek mellett mégis én hogyan menjek el bárhova is? Legyek még egy nyűg az idegroncs családom nyakán? Inkább nem. Megbeszélem magammal a dolgokat, azt lesz, ami lesz, egy szép napon úgyis meghalunk vagy tán eljön előbb a világ vége. Akkor meg tök mindegy. Mondjuk annak örülnék, ha a VV fájdalommentesen, gyorsan és egyszerűen jönne el. Nincs szükségem több szenvedésre. Nem akarok családot...Csak a gond van az egésszel...basszus :@

2010. jan. 3.

Holt Költők Társasága(Dead Poets Society)


CARPE DIEM!

Ó, én, ó, élet, kérdések nem szűnő árja! Hitetlenek végtelen özöne, balgáktól nyüzsgő városok! Mi jó ezek közt?
Ó, én, ó, élet! Válasz: Az, hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség, hogy zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort.(Walt Withman)

Az igazság olyan takaró, ami alól kilóg az ember lába az ember hiába rángatja, valamilye mindig kilóg alóla, akárhogy cibálja ,valamilye mindig fázni fog attól fogva, hogy először felsírunk, egész addig míg utolsót sóhajtunk nem takarja csak az arcunk, amikor szűkölve, nyüszítve sírunk.(Todd Anderson)

Ám az ember igazán csak álmában szabad, így van ez rég, s örökre így marad.(Keating)

Ó kapitány, kapitányom!(Thoreau)