Tegnap délután találkoztam néhány volt osztálytárssal, s utána Orsival mentünk volna moziba, de aztén a végén csak egyedül ültem be. Egy idősebb és egy fiatalabb pár között kaptam helyet, s én is sírva röhögtem, néha az idegenek felé sandítva, hogy nekik is átjött-e a poén, s bár egyáltalán nem éreztem magam magányosnak, mégis tök egyedül voltam a rengeteg baráti társaság és szerelmes között.A filmet látva még mindig olyan sikeres író szeretnék lenni, mint Carrie, olyan önbizalommal teli, mint Samantha, de persze nem kesergek, jó ez így, majd lesz valahogy. Bár nem csalódtam a filmben, sok minden máshogy alakult, mint elképzeltem azelőtt. A flashback-ek összesen ha két percig tartottak, azt hittem, nagyobb szerepük lesz, Miley Cyrus is csak néhány pillanatra tűnt fel, Jason Lewis(Smith) és John Corbett(Aidan) is csak elvétve, pedig bírom őket. Kissé megfájdult a szemem a végére, s mire ágyba kerültem, sajnos már nem voltam fáradt, sőt, a fejem is megfájdult, szal szenvedtem este, de végig egy ütős poszton járt az eszem, amit természetesen elfelejtettem, így most marad ez a szar.
Ma voltam tornázni, de előtte, valamint utána régi házi mozikat néztünk kazettáról. Fura visszanézni magamat, olyan kis hülye voltam meg hiperaktív, még most is az vagyok legtöbbször, de legalább tudok róla.
