2010. máj. 22.

Fitt és okos lúzer (amúgy meg LOST fan)

Túléltem a töri dogát és ötös lett, aminek nagyon örülök, de portré híján nem hinném, hogy az év végim is az lesz. Bár Tar még a nevem sem tudja, szóval nem hinném, hogy feltűnne neki a dolog, de Demeter egyértelműen kijelentette, hogy aki június 2-áig nem adja le, az maximum hármas lehet irodalomból. Amíg nem bukom semmiből, nekem igazából nyóc, már csak a matek miatt izgulok, jó lenne legalább egy kettest kihozni magamból pénteken.
Tegnap Hideg nyomtalanul eltűnt a suliból, úgyhogy előbb értem haza jóval, kissé szar még mindig a hangulat itthon, feszült mindenki és bár itthon vagyunk, legszívesebben egytől egyig elrohannánk. Bárhova. Hogy a sötét gondolatokat, a feszültséget és a fölös kilókat elkergessem, újrakezdtem az edzést, csütörtökön vettem bérletet és már aznap el is mentem egy kondi órára, amit egy Kata nevű lány tartott. Kedves, aranyos, élveztem az óráját, nagyon irigylem, amiért olyan tökéletes teste van és olyan szépen mosolygott rám, bár fogalmam sincs miért, talán szánalomból, ugyanis edzőcuccban úgy nézek ki, mint egy nagyon erősen lehízott, felpuffadt, ritmusérzék-hiányos lúzer. Talán mert az is vagyok. Tegnap Szemi is jött velem, mostantól valószínűleg együtt fogunk járni, de szegény nagyon megszívta, mert a legelső óra gyanánt pont Anitához mentünk be, aki az eddig általam látott órák alapján a legerősebbeket tartja, szóval egyből a mély vízbe dobtam. :) Pillanatnyilag sajog mindenem, de azt hiszem, ez jó.
Vasárnap este megy a világon szinte mindenhol a LOST utolsó fináléja, nálunk persze nem, így hétfő délelőtt fogom látni, délkörül majd elbőgöm magam, mint ahogyan azt egy temetésen illik, délutánra meg megpróbálom feldolgozni, hogy örökre véget ért. Talán ebben segíteni fognak a tengerentúlról hozott ajándékok, amiket nagymamám phoenix-i barátnője hozott nekünk. Már nagyon kíváncsi vagyok. Hivatalosan is meg vagyunk hívva, de azt hiszem, hogy csak érettségi után vállalkozom egy ilyen messzi útra, de ha lúd, legyen kövér és egy hónapnál lejjebb nem adom!
                                           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése