2009. szept. 30.

HOUSE 5x03 Epic Fail

A fergeteg évadnyitó után ez az epizód kissé csalódás volt. Visszatértek a másodhegedűsök. Forman lett a főnök, amiből semmi jó nem származott, hiszen Thirteen-el dúl a love és ez néha be tud zavarni. Taub még mindig jelentéktelen bábu, Wilson pedig csak úgy van. Igazából ebben a részben azt akarták, hogy mindenkin legyen hangsúly, de ennek az lett a vége, hogy senkinek nem jutott elég figyelem. Még HOUSE-nak sem, aki szinte már a pszichiáterénél él, s bár a sajgó lába majdnem rávette a Vicodinra, végül mégis az elégítette ki, hogy megoldotatta a beteg rejtélyét a neten. Ugyanis mivel felmondott és a többiek nem jutottak semmire, a páciens feldobta a netre a tüneteket és egyre több pénzt ajánlot fel annak, aki meggyógyítja. Persze 13 például nem is tudja, hogy HOUSE jött rá a megoldásra, hiszen ő csak elolvasott egy mailt. S így a dokink vastagodott is 25 ronggyal. Remélem a következő epizód sokkal jobb lesz, ha visszatér Ház. Az a baj, hogy rajta kívül mindenki unszimpatikus és feleslges. Dejó volt az az évadnyitány...Miért nem csinálnak egy teljesen új szériát Mayfield címmel? Amúgy Házi elkezdett főzni tanulni és mesterien ment neki, lehet azért, mert ezt is orvosi szempontból közelítette meg. (a húsra azért öntött ecetet, hogy....tiszta biokémia a gasztronómia)

Töri, média, olasz?

Ma délután anyuval dumáltunk Dömével, sok mindenre kaptam választ, jó volt kicsit kibeszélni ezt-azt, vagy inkább pár embert. Kezd tisztulni ez a faktolás, meg az érettségi, de még mindig nem tudok dönteni. Van pár lehetőség, bár nem 3faktoriális , de majdnem. Szóval, van az az eset, hogy töri, média, olasz. Ez azért lenne jó, mert így töriből maradna tutira Tar és olaszból le tudnék érettségizni negyedik végén, ha nagyon ügyes vagyok, akkor talán még emelten is. A második a töri, média, angol. Ez azért lenne jó, mert így az angolból tudnék érettségizni emelt szinten, ennél több esély van a sikerre, hiszen az angolt jobban tudom, de viszont max középfokú nyelvvizsgát tudok elérni, nekem meg angolból jó lenne egy felső. A második kupac a magyar, média, olasz. Nyelvvel kapcsolatban ugyanaz a helyzet, a magyar meg azért lenne jó, mert Demeter tartaná, és szerintem ha más venné át az irodalmat, tök máshogy tanulnánk és valahogy az nekem nem menne. Bár lehet, hogy érettségizni nem Demeterből kell majd, így talán jobb lenne egy rendes tanár? Aztán az utolsó a magyar, média, angol. Ugyanaz. Na most az biztos, hogy vagy angolból vagy olaszból külön, saját tanárral vagy csoporttal nyelvvizsgáznom kéne. Február környékén derül majd ki, hogy melyik tanár mit tart, ettől is függ majd minden, szóval kezdek gondolkodni, de még sok kérdésem van. Talán a töri, média, olasz a legesélyesebb.

2009. szept. 29.

Ma

Hát, szóval, ma.... A mai nap nem volt olyan rossz apróbb problémáktól eltekintve, amelyek sajnos nem kiküszöbölhetőek még minimum 30 évig. Futottunk ma coopert. Én a második csapatba kerültem, így mire végre elindultunk, már lelkileg kifáradtam. Büszke vagyok magamra, mert nem álltam meg a Rockafeller Skank végéig. :) Aztán jött a Snow Patrol- Run című száma és hiába mondták, nem bírtam tovább futni. :) 22 kör lett a végeredmény, ami a tanárnőnek egy hármas, tehát egyelőre hármas vagyok tesiből. Dejóóó. Ezt azért ellensúlyozza a töri ötösöm, Tar végre kijavította a TZ-ket, juppííí.

Criminal Minds(Gyilkos elmék) 5th Season Premier

Vasárnap este adta le az AXN annak a bizonyos disznós dupla-évadzárónak a második részét, izgultunk is itthon, hogy vajon ki az, aki az áldozatai megeteti a röfikkel, na meg aggódtunk szegény vörös loboncú leányért, hogy mi lesz vele. Egy kicsit lassú, de feltárós epizód volt a zárórész, melynek végén mindenki megkapta a méltó büntetés/megmenekülést/felszabadítást. Az erkölcsileg nulla dokit fejbelőtte az egyik áldozat bátyja, az autista öccsét, aki tényleges gyilkolt, lelőtték a SWAT-osok(jobb így neki), a legutolsó majdnem-áldozat pedig megmenekült. Aztán jött a jó kis évad végi cliffhanger, azaz egy olyan momentum, amikor történik valami valakivel és te meg csak ülsz, hogy WTF? és azon gondkodsz, hogy miképpen fogsz kibírni hónapokat, míg új rész jön. Na a tegnapi WTF? akkor volt, amikor Hotch hazaért, erre ott állt vele szemben egy maszkos, kapucnis férfi, ráfogott egy pisztolyt, majd a bummal egy időben elsötétedett a kép és megjelent Mark Gordon Executive Producer neve, akit szerintem százak és százak utálnak amiatt, hogy ő az első(bár névlegesen), akit megpillantunk a szívroham után. :)
Nem bírtam természetesen kivárni az AXN-t, így letöltöttem a season premiert, ami múlthéten ment le. Kaptunk egy új ügyet, amit gyönyörű munkával meg is oldottak, bár Reid egy ideig még sántikálni fog, többek között lelkileg is, hiszen újra lelőtt egy embert. Hotch pedig hálaég' nem halt meg, hiszen a lövés után Foyet inkább szép lassan megszúrta párszor, majd bevitte a sürgősségire. Persze mindezt azért, hogy végignézze, ahogy a családját tartja rettegésben és most mindenki be van szarva, mivel, ha nem gyilkol újra, sosem bukkannak rá, így sosem térhet vissza a fél család a inkognítós életből. Hát kampec, ez tényleg szar érzés lehet, sajnálom Hotch-ot.

2009. szept. 28.

Flash Forward

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Mark Benford, FBI ügynök felkel, megcsókolja feleségét, Oliviát, aki a sürgősségin orvos. Készül a reggeli, a hatéves Charlie is tömi magába zabpelyhet. A férfi elindul munkába, majd később együtt üldözi a lehetséges terroristákat társával, Demetrivel. Ezalatt az ifjú orvos, Bryce éppen öngyilkosságot készül elkövetni a mólón, a tengerparton. aztán hirtelen minden megváltozik egy szempillantás alatt. A Föld minden lakója teljesen egyidőben elveszti az eszméletét 2 perc 17 másodpercre. Mindenki álmodik ezalatt valamit, van aki szörnyűségeket lát, van aki boldogságot. Aztán az ébredés után borzalmak fogadják az emberiséget, hiszen repülők zuhantak le, tömeges autóbalesetek történtek és az éppen a műtőben fekvő betegek halottan hevernek az asztalon, hiszen az eszméletlen orvos nem jó orvos. És mindenki csak ennyit mond vagy gondol: WTF? A Flash Forward című sorozat alapsztorija körülbelül ennyi, később kiderül, hogy az álmok a fél évvel későbbi jövőt mutatják. Persze a főszereplő, Mark több részletet is lát abból a nyomozásból, amelyet elindítanak, hogy rájöjjenek, mi is történt a bolygónkon. De vajon hogy fogják milliók megakadályozni azt, amit látták, s további milliárdok miképpen érnek el a megpillantott boldogsághoz. Változtathatunk a jövőnkön vagy minden előre meg van írva? Nekem tetszik, a LOST utódjának kikiáltott széria, amelyben több eltűnt is feltűnt, fel fog tűnni. Pl. Oliviát Penelope Widmore játssza, egy nemsokára megjelenő szereplőt pedig Charlie fog!! :) Már nagyon várom a következő epizódot, de addig is lehet gyúrni a HOUSE-ra, az NCIS: L.A.-re és a Criminal Minds-ra. (nem tudom kivárni míg leadja az AXN!! :D )

2009. szept. 26.

NCIS: Los Angeles

Régóta szeretem az eredeti NCIS-t, amely, ha valaki nem tudná, szintén egy másik szériából nőtte ki magát, ugyanis annak idején a JAG: Becsületbeli ügyek "kistestvéreként" indult el, hisz míg abban a tengerészeti ügyvédek vagy micsodák dolgoztak, addig itt meg a nyomozók. Hát most újabb nehéz szülés árán elkészült a már hetedik évadban járó NCIS spin-off-ja, amely a los angeles-i, undercover iroda mindennapjai mutatja be. Engem a pilot meggyőzött, tetszik a stílus, a színek is jók, a szereplők egyelőre nem bontakoztak ki nagyon, de érdekesnek ígérkezik.
Szerintem nemsokára(ez hónapokat jelent) hozzánk is eljut, úgy, mint a Flash Forward, amit már az AXN be is jelentett. Ezutóbbit most várom, estére lesz mit nézni. :) Itt egy NCIS-reklám. :D Abby is the best. Gondolnátok, hog már negyven éves?? WTF?

2009. szept. 24.

Újabb pár nap, hihetetlenül lapos életemből

Hát, azt hiszem nemrég sikerült átlépnem egy határt. Na mindegy, a lényeg, hogy Fekével volt egy kis ellenszenves hozzáállásom és nem bírtam tovább, hogy úgy viselkedjen, mint egy érzéketlen seggfej. Beszóltam neki, de egyelőre nincs negatív eredménye a dolognak, max. annyi, hogy tegnap szerintem egy fokkal elviselhetőbb volt órán. A duplaangol előbb végződött sokkal, 'hálaég', így élvezhettem a délutánt. Nagyon jó volt megmutatni Katinak a sulit, meg sétálnui vele a környéken. Dumáltunk, kajáltunk, meg elhatároztuk, hogyan osztjuk szét a Glamour-os kuponokat. Erre mikor anya hazaért, kiderült, hogy egy másik újsághoz is adtak, így tök feleslegesen vettük meg a G-t, de nem gond, mert egy ötoldalas fotósorozat van benne, amit megtartok, ugyanis az E5vösben fotózták. :)
Ez az Armani reklám úgy tetszik...azt hittem, hogy Keira Knightley lett az Armani új modellje, de kiderült, hogy egy Kasia Smutniak nevű lány hasonlít csak megszólalásig rá. Nem számít.

2009. szept. 23.

I'm feeling much better(HOUSE season 6)

Vannak akik a drog, az ital vagy bármi más káros szenvedély rabjai, s ha nem kaphatják meg az adagjukat, akkor üresnek érzik magukat. Én pontosan így vagyok a sorozatokkal. Utóbbi időben elég rossz passzba kerültem, mondhatnám, hogy egy olyan lelki hullámvölgybe, vagy talán még az alá is. Valami hiányzott, s túl sok volt a rossz, amit képtelen voltam feldolgozni csak úgy, kiegyenlítés nélkül. Azt hiszem, hogy elmondhatom, sikerült egy kicsit kikecmeregnem a gödörből, s ehhez semmi köze sincs a pszichológusnak, Demeternek vagy bármilyen orvosnak. Najó igazából pontosan egy orvosnak köszönhető. Dr. House rugdosott ki a depresszióból és kilátástalanságból. Elindult az új évad, a duplarész a Mayfield Pszichiátrián játszódott, s ahogyan HOUSE is kikerült abból a közegből, ami borzalmas állapotba sodorta, az epizód engem is kizökkentett. Egyszerűen zseniális volt ez a másfél órányi Ház, tévéfilmszerűen is bárki megnézhetné sorozatos előélet nélkül, hiszen az egyetlen megszokott szereplő Wilson volt, aki kábé két percig szerepelt. Új embereket ismertünk meg, a gondjaikat is megismertük, s kissé House-ba is beleláttunk, aki úgy tűnik, hogy kissé jobban van, bár nem hinném, hogy sokáig olyan Hugh-s marad, mint ebben a részben. 10/1000 pont nálam az évadnyitány.

2009. szept. 21.

Snow Patrol, van mit behozni

Volt egy szám Szigeten, amit bár én is teli torokból énekeltem, nem tudtam mi a címe, s a fejemben mindig egy női hangon szólt. Hát kiderült miért. Leona Lewis fogta magát és feldolgozta a Snow Patrol Run című gyönyörű számát. Mivel nincs rajta az általam ismert két albumon, így megnéztem, hogy hány további korongjuk van még és kiderült, hogy még kettő, de legalább 40 dal van rajtuk összesen. :) Szóval most jön a felzárkózás és mindet végighallgatom, kielemzem a szövegeket, majd a kedvencek bekerülnek a helyükre, hogy bármikor elérhetőek legyenek. :) Amúgy találtam egy Szigetes élő verziót, az ezer éneklő hang közül az egyik az enyém, tessék megkeresni! :)A stúdiósat feltettem másik blogra.

Ma (Ron Fricke-Baraka)

Ma nem volt első óra, úgyhogy volt időm egy kicsit ülni az utcán és merengeni. Nagyon élveztem. Éneken tanultunk egy gyönyörű dalt, amit illusztráltam is, természetesen egy igazi szomorú népdal volt, de pont nekem való. Olaszom ötös lett, a törit túléltem, a mozi kissé lefárasztott, de azt hiszem, hogy ma úgy fekszem le, hogy tudom, hálát adhatok, hogy van ágyam, családom, vacsorám, ruháim és folyékony szappanom. A film érdekes volt, megdöbbentő, letaglózó, sajnos nem tudok írni róla, mert szerintem képtelenség írni egy ilyen műről. Ez van.(Ron Fricke- Baraka)
Holnap első órában prezentálok föciből, utolsó órában meg cooper lesz, de már feltettem a zenémet, s ki is próbáltam. Rá kellett jönnöm, hogy csak négy percet tudok egyhuzamban lefutni, utána meghalok, de ha az ember jól válogatja meg a számokat, kibírja a tizenkettőt is, kisebb pihenőkkel. Mondjuk ezzel most elégettem 80 kcal-t, ami nagyon nem izgat, hiszen nem szeretek az alakommal foglalkozni, de jó érzés. :)

2009. szept. 19.

Helyszínelés (BenCSInél)

Péntek délután olyan lazy-re vettem a figurát, s miután hazajöttem, lassacskán pakolásztam, fürödtem, stb. és olyan fél hét körül elindultam Bencsihez. Piroska, majd gyors leszállás a 61-esről a megfelelő megállónál, s bár eltartott egy ideig, míg megtaláltam azt a bizonyos ronda, zöld kerítést, odaértem CSI-hez. Jóóóó volt nála, hülyültünk, stb. Az éjszaka alatt átmentem kisebb változásokon, először egy kis( :D ) smink és hajigazításnak hála úgy néztem ki, mint egy diszkós kurva, majd pedig Bencsi kezes-lábasában kb. mint egy szex-idol. Najó, ennyire nem vagyok egoista, de nem volt rossz az a cucc. :) Készültek fotók mind3munkról de azt hiszem, hogy azok sem ide, sem myvipre nem valók. :)
Ma reggel olyan 11-re már itthon voltam, de nem sok hasznosat csináltam ma az egy óra alváson és a Douglas újság szétvagdosásán kívül. Ja, meg elindult a Disney csatorna, szóval, már láttam két 3. évados Hannah Montana epizódot!! Emily Osment kész nő lett, Miley Cyrus-nak pedig szerintem már nem áll jól, a mini-tini-idol stílus. Jobb lenne, ha végleg dobná Hannah-t és maradna saját magánál.

2009. szept. 18.

Kiborultam

Ma nem bírtam tovább. Odamentem Döméhez és elsírtam, hogy betelt a pohár és a könnyeimmel küszködve próbáltam valami megoldást találni. Aztán azt mondta, h elenged, menjek ki a Károlyi-kertbe és gondoljam át a gondjaim, s jöjjek vissza. Nem mentem be tehát matekra, szerintem fel sem tűnt senkinek a Lucán meg az Adrin kívül. Hétfőn megkeresem azt a nőt és nem érdekel mit mond család vagy suli, el fogok hozzá menni, mert felrobbanok a sok szartól, ami bennem(lelkemben?) van. A kertben összefutottam a sráccal, kivel nyáron együtt dolgoztunk és a Szandi osztálytársa volt. Köszöntem neki, majd leültem egy messze lévő padra és elkezdtem írni, firkálni meg bőgni. Jobb lett kissé, de még mindig nincs megoldva minden gondom.
A mai nap a felejtésé lesz, estefele megyek BenCSI-hez a Lucával és remélem jól elleszünk . Szombaton lesz mit tanulnom, mert vasárnap sem leszek itthon, de ezúttal komolyan veszem a dolgot és nekiülök a törinek.
Aquincum. Megnéztük Tarral meg a humánosokkal, aztán hazafelé sikerült jól eltévednem Óbudán az esőben. :) De a végén csak hazaértem.

2009. szept. 15.

De jó, de jó lenne

Nem tudom, hogy egyáltalán minek írok blogot. Teljesen úgysem lehet őszintének lenni, meg nem is olvassa szinte senki. A szintén azért ott a hangsúly, mert azért nem én vagyok az egyetlen, akit pofán talál egy-egy videó vagy kép a legfelső posztban. :)
Pénteken megyünk Lucával Helyszínelőhöz(CSI), már várom és egy életre hálás leszek ő szőkeségének(nem sértés, csak a CSI-t már használtam ebben a mondatban), hogy odaadta a nővére MP4-ét, mert végre van zeném és mindkét fülemben hallgathatom!!! :) Nagyon élvezem a dolgot!
Ma amúgy sikerült végre megmutatnom az igazi arcom apámnak, úgy összeveszett velem, mint a szar és azt hiszem, hogy egy ideig nem is fog erre nézni, ha itthon vagyok. Különben sem azért jön, hogy minket lásson, hanem azért, hogy gépezzen, kajáljon vagy pénzt adjon. Ennyi. Ez pedig nem szeretet, bár lehet, hogy nála igen, de az biztos, hogy nem igazi apai szeretet. Kár, hogy nekem nem jutott ki egy olyan rendes fater, mint mondjuk Tim Roth a Lie To Me-ban(Tim Roth volt Rosencrantz vagy Guildenstern a filmben :D).

MTV VMA 2009

Bár csak másfél órát sikerült megnéznem, de a egfontosabb momentumokat sikerült elkapni. Kanye West szerencsétlen Taylor Swift-nek azt mondta, hogy Beyoncé videói a legjobbak(pedig ő kapott Moonman-t), Lady Gaga hatalmasat alakított, Beyoncé szintúgy, Janet Jackson és a többi táncos pedig méltón adták elő mindazt, amit annak idején Jacko létrehozott. Sajnos ezúttal Katy Perry nem kapott nagyobb szerepet meg rengeteg jelölést, de Russel Brand bevonulása alatt ő énekelt. :) Katy Perry és Lady Gaga nagyon nagy kedvenceim, nemcsak zeneileg, emberileg is. Hülye jogok miatt nem tudok betenni videót, de majd próbálok.És akkor egy montázs Lady Gaga ruháiról. Mindezt egy este alatt művelte. :)

2009. szept. 14.

Friends

Hát...kivagyok. De nem számít. Visszafele nézve úgyis minden bakfitty lesz majd egyszer. De az még messze van. Sajnos. Ez a két kép nagyon cuki. :)

Tavasz, Nyár, Ősz, Tél...és Tavasz

Hát eléggé lefárasztott ez a film, bár voltak benne poénos pillanatok, főleg ha az ember az én fejemmel gondolkodik. Ha röviden össze kéne foglalni, akkor Kim Ki-duk, koreai rendező műve az emberi gyarlóságról, mulandóságról és viszonyulásról szólt, erősen fűszerezve drámával, tragédiákkal és évszakonként váltakozó háziállatokkal. (kutya, kakas, macska, kígyó, teknős) Jó, komolytalan vagyok, de ha mindenre úgy néznék, mint Demeter, akkor valószínűleg az életem nagy részét bőgéssel, filózással és gombóccal a torkomban tölteném.
Újból fellángolt bennem az érzés, hogy egyke szeretnék lenni. Vagy inkább kötelékek nélküli remete. Vagy mégsem? Azt hiszem, hogy elég lenne egy fokkal jobb család is.

2009. szept. 12.

Minden egyéb- új blog

Csináltam új blogot, ahova felpakolok egy csomó zenét. Azokat a dalokat, amik közel állnak hozzám és meg akarom mutatni őket azoknak, akik közel állnak hozzám. Baloldalt katt a címére, vagy itt.
Everything Else
Amúgy a legújabb szám címe Bitter Song(előadó:Butterfly Boucher), szerepelt a Grace Klinikában is.
A második pedig Anna Nalick-tól a Breathe, az a Grace bombás részének fináléjában ment.
(Ha valaki jár erre, akkor nyugodtan lehet kommentet hagyni, hogy tudjam, járt valaki erre. :D )

Szorgos szombat

Reggel fölpattantam, mint a labda, ha a földbe basszák, s kisebb bolyongás után, az Andrássy út és a Hősök tere közelében elterülő pesti házak dzsungelében megtaláltam a Szépművészeti Múzeum Könyvtárát. Beiratkoztam, kutattam a többnyire mindenféle nyelvű, csak nem magyar kötetek között, találtam néhány használható infót, lefotóztam őket, majd kimentem turistát játszani a Hősök terére. Ha valaki lát, tényleg azt hitte volna, hogy az vagyok. Fogtam magam és lefotóztam Gábrielt, meg a vezéreket, meg mindenkit, mert ha az ember budapestinek mondja magát, olyan természetesnek tartja azt, hogy van neki egy Hősök tere, hogy meg sem nézi rendesen. Én megnéztem. Aztán hazajöttem, döglöttem, a végén meg estefele anyuval meg Norbival a Westendben kötöttünk ki iskolatáskát nézni. Sokáig tartott, fárasztó volt, meg nekem kicsit drága is, de megszültük. Íme. :) Amúgy büszke vagyok magamra, hogy nem lógattam a lábam egész nap.

2009. szept. 11.

Yvonne is megmondta,h én vagyok a rendező....

Van már kézfertőtlenítőm, a könyvtárral voltak kisebb mizériák, de valamelyik nap elugrom a Szépművészetibe és ott is járok egy kört. Remélem sikerült majd megcsinálni a portrét. Egyelőre nem érzem magam képesnek rá. Meglátjuk.
Találtam egy dalt, amihez videót is készítettek, s teljesen magával ragadott. Igazi művészfilm. Inspirál, s az igazat megvallva egyre biztosabb vagyok benne, hogy milyen irányba szeretnék menni, ha nagy leszek. Művész leszek. :) Vagy próbálok. Filmeket fogok csinálni, értékes filmeket. Nem Hollywood-i nagy sikereket, hanem igazi filmeket. Ha ez nem jön össze, még mindig ott van a kriminálpszichológia. :)


Hello my love
It's getting cold on this island
I'm sad alone
I'm so sad on my own
The truth is
We were much too young
Now I'm looking for you
Or anyone like you

We said goodbye
With a smile on our faces
Now you're alone
You're so sad on your own
The truth is
We run out of time
Now youre looking for me
Or anyone like me

2009. szept. 10.

Ma meg holnap

Holnap elmarad az utolsó kettő óra, Hálaég Hideg nem lesz, tehát fél kettőre már itthon lennék, de megyek venni kézfertőtlenítőt. Hát H1N1. Ja.
Ma volt egy kis kupaktanács tanítás utána Demeterrel Fekéről, nem tudom mi lesz a vége, de ha kell én simán bármit Feke szemébe mondok. Ő is ugyanolyan ember, mint én, csak az anyja előbb szülte és volt olyan hülye, hogy tanárnak ment. A XXI. században pontosan ezért nem tojok be attól, hogy megmondjam neki, ha van valami. Remélem lesz is eredmény, mert így nem tudunk leérettségizni, az fix.
Találtam egy számot a csokiról, aminek semmi köze a csokihoz. Bár lenne egy teóriám, de az túl Dekás. :)

2009. szept. 9.

Ma meg hát Dudikám

Hátszóval...A mai nap kibírható volt, kész a matek meg a fizika házim(azt nem mondtam, hogy YO is), a nap süt, iszonyat jó az új monitorunk. Szóval, ezek a pozitívumok. Most negatívkodni nem szeretnék, talán csak annyit, hogy néha szívesebben lennék egyke, vagy felnőtt, saját lakással és élettel, esetleg önző dög, aki elhúz otthonról ahelyett, hogy segítene az öccsének a háziban. De hát, ezek közül semelyik sem áll fenn, így marad a szenvedés, meg a filózás azon, hogy szegény Nokkkim miért nem örökölt olyan agyat, mint amilyen nekem van. Nem vagyok zseni, de azért mondhatjuk, hogy hülye sem.
Amúgy itt van pár reggeli kép, meg egy videó, amin rajta van majdnem minden, amin olvadunk itthon. Fülvakarás, séta, majd pedig a lefekvés. :) Újfent és még mindig szerelmes vagyok, igaz csak ebbe a büdös dögbe, de nem bánom! :) Dudi (L)



szólj hozzá: Dudi

2009. szept. 8.

Hú...basszus

Azt hittem, hogy végre sikerült felkapaszkodnom egy olyan bizonyos hullámhegyre, s ezt már szavakkal, tényként kijelentve is alátámasztottam Timinek, de aztán jött egy telefon és elindított egy baromi nagy lavinát, ami olyan méretű, hogy akár az egész elkövetkező életemre is hatással lehet. Sajnos nem Hollywood-ból telefonált valaki egy szereppel és nem is a Nobel-díjra jelöltek. Viki volt az, az egyik osztálytársam. Azaz volt osztálytársam. Laci lelépett Angliába, Tündi visszament a régi sulijába, erre most meg ő is kiugrott a süllyedő hajóból. Persze mindennek Demeter az oka, akiből kezd újra elegem lenni, mert nem elég, hogy ezzel a rengeteg hülye feladattal megkeseríti az életünket, de még a barátaimat is el fogja üldözni mellőlem. Mert én nem fogok elmenni. Elég nagy megrázkódtatás volt egyszer elballagni. Szinte képtelen vagyok elviselni a változásokat, így bármiylen rossz is ez a suli, biztos, hogy maradok. De ha mindenki elmegy, az is egy elég nagy differencia, azt hogyan bírom majd ki??? Végre sikerült megismernem egy embert, akinek eddig a nevét is csak alig-alig tudtam a Telekiben, olyan jóba lettünk, hogy azt sosem gondoltam volna, nagyon fontos helyre került az életemben. Ha ő elmegy akkor mi lesz? Tudom, nem ő az egyetlen ilyen ember, de azért ha az ember elveszíti az egyik karját, akkor hiába próbál örülni a másiknak! Lucaaaaaaaa
Basszameg, de nehéz az élet.

2009. szept. 4.

Fucking kaputt

Nincs valami sok igaz barátom, de azt hiszem, hogy lassan a meglévőket is el fogom magam mellől üldözni. Oké, elviselhetetlen vagyok, de ez van. Nem tudom levezetni a feszültségemet, sírhatnékom van, hogy tanulni kell, úgy érzem nem tudom teljesíteni azt, amit kérnek, kialvatlan vagyok, mert a kib*szott allergia, amitől már fáj a fejem, a torkom és nem kapok levegőt, nem hagy aludni éjjelente, így kénytelen vagyok anyám bogyóiból bevenni, hogy másnap ne úgy menjek iskolába, mint mondjuk egy narkós. És akkor arról nem is beszéltem, hogy itthon sem rózsás minden, s legszívesebben lelépnék egy olyan helyre, ahol nincsenek előítéletek, elvárások és ismerősök, mert mindenki, akit most ismerek, engem nem ismer, s túl késő lenne bemutatkozni, na meg kissé káros. Szóval most kicsit szarul vagyok. Ez a hétvége életmentő lesz.

2009. szept. 2.

Adritól jött

Szóval újabb játék, öt dolog, amit szeretek(nem sorrend szerint!)
1. Hétvégén hajnalra felhúzni az órát, megébredni, majd visszaaludni úgy, hogy tudom, addig alszom, ameddig akarok.
2. Az a pillanat, amikor a kedvenc sorozatom letöltődött, feliratom is van és végre megnézhetem. :)
3. Amikor a nyulam a hátamra fekszik.
4. Nagynénéméknél lenni és dögleni vagy velük kóricálni.
5. Együtt tévézni a családdal esténként valami kaját majszolva.
És akkor továbbküldöm Timinek.

Curtain Up!

Egy újabb felvonásba csaptunk bele, s nem tudom, hogy ezt könnyebb lesz-e végigjátszani, vagy nehezebb. A szereplők majdnem ugyanazok, a bennem kavargó érzések is maradtak, s egyszersmind teljesen átformálódtak. Kicsit úgy érzem, hogy most már végképp leestem a színpadról és már csak nézem, ami van. Filmként mozog körülöttem a világ, én narrálok, megosztom a gondolataimat, érzéseimet a nézővel, azaz magammal. Jó lenne egy kicsit megállítani a tekercset, s gondtalanul ülni egyhelyben, szótlanul, őszintén. De pont most nem lehet. Beindul a szezon, s nemcsak a saját látszatomat kell tovább hajtanom, hanem az itthoniaknak is példát kell mutatni. Nem tudom merre tartok, s miért, de nem szabad megállnom. The show must go on.
Nagy átlagban: Demeter olyan, mint volt, s bár megfogadtam, hogy aktivizálom magam, az képtelenség, tehát megint bevetem az okosan néz, de néma üzemmódot. Feke még mindig kínai és ugyanolyan Oscar-díjas, kétszínű ripacs, mint volt. Méltó rivális. Hideg olyan, amilyen, de az a baj, hogy soha senki nem tudja meg, hogy milyen jól beszélek angolul, mert klényszerből nem megy. Csak akkor, ha van rendes célja a dolognak. Vegyük példának azt, ha egy szerencsétlen angol történész öregúr el akar menni jó borokat inni, s segítséget kér, miközben húsz percig flörtöl velem. Na tessék, ilyen szituációkban úgy beszélek, mintha belém lenne programozva minden egyes szó és kifejezés. Olaszba még vissza kéne szokni, de Náray még mindig ugyanolyan aranyos, mint volt. A fizika halál lesz. Kiss Misi iszonyatosan nagy arc, úgy érzem, ha csak művészettörit veszünk, amit a könyvből be lehet magolni, jól fogok teljesíteni a tudáspróbákon.
A cappuccino 10 forinttal drágult, de a brazil light 40 kcal-jáért megéri még mindig ebéd gyanánt. Holnap csakazértis halálfejesszoknyában megyek. :)
És akkor most ajánlanék pár zenét, egy van a sarokban is, majd váltogatom, de leszögezhetem, hogy a SNOW PATROL a legjobb banda a világon. Nekem.