Hú...basszus

Azt hittem, hogy végre sikerült felkapaszkodnom egy olyan bizonyos hullámhegyre, s ezt már szavakkal, tényként kijelentve is alátámasztottam Timinek, de aztán jött egy telefon és elindított egy baromi nagy lavinát, ami olyan méretű, hogy akár az egész elkövetkező életemre is hatással lehet. Sajnos nem Hollywood-ból telefonált valaki egy szereppel és nem is a Nobel-díjra jelöltek. Viki volt az, az egyik osztálytársam. Azaz volt osztálytársam. Laci lelépett Angliába, Tündi visszament a régi sulijába, erre most meg ő is kiugrott a süllyedő hajóból. Persze mindennek Demeter az oka, akiből kezd újra elegem lenni, mert nem elég, hogy ezzel a rengeteg hülye feladattal megkeseríti az életünket, de még a barátaimat is el fogja üldözni mellőlem. Mert én nem fogok elmenni. Elég nagy megrázkódtatás volt egyszer elballagni. Szinte képtelen vagyok elviselni a változásokat, így bármiylen rossz is ez a suli, biztos, hogy maradok. De ha mindenki elmegy, az is egy elég nagy differencia, azt hogyan bírom majd ki??? Végre sikerült megismernem egy embert, akinek eddig a nevét is csak alig-alig tudtam a Telekiben, olyan jóba lettünk, hogy azt sosem gondoltam volna, nagyon fontos helyre került az életemben. Ha ő elmegy akkor mi lesz? Tudom, nem ő az egyetlen ilyen ember, de azért ha az ember elveszíti az egyik karját, akkor hiába próbál örülni a másiknak! Lucaaaaaaaa
Basszameg, de nehéz az élet.