What's the matter?

Tegnap eléggé kiakadtam, amikor kiderült, hogy prezentálnom kéne egy csomó ember előtt töriből. Nem mondom azt, hogy az egész suli előtt, de az tuti, hogy nem csak az osztály lesz ott meg a három megszokott tanár. Amikor kötelező a dolog és csak "mi" vagyunk egymásközt ott az órán, akkor persze teljesen más a dolog, mert olyan feladatnak tekintem, amely kötelező, s ha nem teljesítem, akkor rossz jegyet kapok. De ez most nem ugyanaz. Ott állt körülöttem pár srác én meg próbáltam magyarázni az ofőnek, hogy most nem megy, meg nem vagyok a toppon eléggé és pont elég volt annyi stressz, ami a kötelező prezentálással járt. És persze erősködött meg mondta, hogy milyen jó vagyok és kérdezte, hogy miért, mi baj velem. A suli a gond vagy a család vagy egyéb? Már majdnem bőgtem és egyszerűen nem tudtam válaszolni. És magamnak sem tudok. Mert az egész világ a gond, úgy, ahogy van. Persze még mindig tudok élvezni pár dolgot, ezek tartják bennem a lelket, de olyan kilátástalan és értelmetlen ez a létezés, az emberek és minden, aminek megszokottnak kéne lennie számomra. Valahogy nem tartozom ide. Hiszek a földöntúli életben, de nem olyan idegen vagyok, talán csak az elmém az, amely nem képed felfogni lényeget. Őrült vagyok? Igen.

The Butterfly Effect (Pillangó-hatás)

   Egy barátnőmnek sikerült jól a kút fenekére dobnia azzal, hogy ajánlott egy filmet, a Pillangó-hatást. Akkor még nem tudtam róla semmit, így letöltöttem és egyik este megnézni. A film a Káoszelmélet és a Pillangóhatás filozófiáját felhasználva elmeséli, miképp változtatja meg egy fiú a jövőjét egyetlen apró, múltbéli módosítással. Ijesztő belegondolni, hogy bár ez egy amcsi film, mégis teljesen igaza van. Hogyha egy parányi részlet megváltozik, az kisebb vagy nagyobb kihatással lehet az egész életünkre. 

   Két példa: Ha anya annak idején nem hagyta volna az újságjait a földön, akkor ma nem lenne egy sebhely az ajkam felett, melyet a magazinokon való elcsúszás és az azt követő találka az éjjeliszekrénnyel okozott. Ha a Márton szülei nem szakítják ki a gumit, akkor ma nem kéne egy osztályba járnom vele. :) Mindkét mondat fontos eleme a HA, s így van ez a két elmélettel is.

De most inkább egy kicsit a filmről SPOILERESEN: Evan kiskorától fogva olyan tüneteket produkál, mint diliházban lévő apja: néha furán viselkedik, ám emlékezetkiesése miatt ezt ő nem veszi észre. Azt ajánlják neki, hogy vezessen naplót. Egyetemista korában a kezébe kerül egy ilyen füzetecske, melyet olvasva élethű emlékkép jön elő a semmiből, méghozzá egy olyan, melyet eddig homály fedett. Miután gyerekkori legjobb barátja, Kayleigh öngyilkos lesz miatta, újra sebesen olvasni kezd és visszatér kiskorukba. Megváltoztat valamit, így visszatérve egy „másik” jövőbe tér vissza, ám minden alternatív életben van valami borzalom, ami nem maradhat úgy, tehát újra és újra visszatér. Rájön, hogy az amnéziás periódusaiba tud utazni, s az akkori furcsa viselkedései azért voltak, mert nem a 13 vagy 7 éves énje volt ott, hanem a mostani. Utolsó előtti útja során véletlenül megöli Kayleigh-t, így a jelenben egy diliházban ébred, ahol a naplók nem léteznek. Kétségbeesetten próbál más lehetőséget találni, így egy házimozi felvétel segít neki abban, hogy úgy ráijesszen a kislányra a múltban, hogy az soha ne barátkozzon vele. Ezzel eléri, hogy szerettei élete végre jó irányt vegyen. Egyetlen vesztesége egyetlen szerelme, aki most boldog és sikeres, ám nem ismeri őt. SPOILER VÉGE!  

 Mindenkinek ajánlom a filmet, hiszen még a poén lelövésével is úhy gondolom, hogy érdemes megnézni, szerintem nem a legvége a legérdekesebb! A zenéje pedig gyönyörű, egy kis ízelítő a sarokban.

   És hogy miért lettem a kút fenekére dobva? Mert azóta csak ilyesmiken gondolkodom és rettegek attól, hogy egy helytelen döntéssel olyat idézek elő, melyet százszor fogok bánni a jövőben.

Idézetek a halálról

"A halál olyan gyönyörű lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fűszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik." (Oscar Wilde)

Érezte, ahogy a szíve hevesen dobogott mellkasában. Milyen furcsa, a halál árnyékában sokkal keményebben pumpálta a vért, mintha mindenáron életben akarná őt tartani. De ennek véget kell vetni, méghozzá gyorsan. A szív az utolsó dobbanásaihoz ért. (...) Szíve úgy dobogott a bordái között, mint egy rémült kismadár. Talán tudta, hogy milyen kevés ideje van hátra, és teljesíteni akart egy egész életnyi dobbanást a maradék fél órában. (J.K. Rowling)

Az élet kellemes. A halál békés. Az átmenet az, ami problémás.

(Isaac Asimov)

Az istenek irigyelnek. Irigyelnek, mert halandók vagyunk, hogy bármely perc lehet az utolsó. Mindent megszépít a biztos halál. (Trója)

Azt mondják, hogy azok, akik önszántukból vetnek véget életüknek, önzők és szemetek. Ám az öngyilkosok halála két szemszögből figyelhető meg. Az elhunytéból, akinek már csak annyi a dolga, hogy élvezze nyugalmát, s a finom szellő melengesse fáradt testét valahol egy másik világban, és persze az ittlévőkéből, akiket a fájdalom gyötör a veszteség miatt. A halott azt kívánja, bár ott lennének vele szerettei, hogy érezzék az a gyönyört és gondtalanságot, amit ő. Az élő pedig azt szeretné, hogy az elhunyt térjen vissza, vissza abba a világba, ahonnan menekült, oda ahol minden rosszabb. Akkor most ki is a szemét?( ÉN )

Gary Jules - Tears for Fears (Mad World)

Zene a sarokban:

Lies

A legnagyobb pusztítást nem a természeti csapások vagy a háborúk idézik elő, hanem az a tény, hogy az emberek képtelenek kimondani az igazságot vagy azt, amit éppen gondolnak. Mennyivel könnyebb lenne az én életem is, ha nem lenne belém kódolva a titkolózás. Persze nem azért nem teregetem ki a lapjaimat, mert egyszerűen nem akarom mások orrára kötni őket, hanem inkább félek a reakcióktól. Vannak dolgok, melyek talán egy nagyon jó barátot is elsodornának mellőlem, hiszen bármilyen erős is egy kapcsolat, a szívünk legmélyén akkor is minden megváltozik egy nagy titok megtudása után, ha kivülről úgy is tűnik, hogy nem számít az egész.

Pedig a legszörnyűbb az, ha az embernek hazugságban kell élnie. Könnyebb elrejteni az igazságot, de egyben fájdalmasabb is. Ha talán mi, földi halandók nem tudnánk füllenteni, jobb lenne ez a világ vagy csak borzalmasabb? Ki tudja? Ha vallásos lennék, akkor most az Only God knows... kifejezést használnám, de nem hiszek Benne.

Még mindig úgy gondolom, hogy egyetlen személy létezik, akiben bízhatsz, akinek bármit elmondhatsz és aki igazán ismer. Ő nem más, mint önmagad. Ezért is vagyok olyan jóban magammal. :)

Kaputt

Ich habe jetzt Lust auf deutsch zu schreiben. Ich bin total kaputt, habe keine Kraft weiterzukämpfen gegen diese Welt. Dieses ganze Ding hat keinen Sinn. Wir machen die gleiche wieder und wieder und das Ziel bleibt immer die selbe: der Tod. Dann warum? Man studiert, arbeitet, liebt, sieht die Welt, fühlt Weh, hat oberflächliche Beziehungen usw. Ich verstehe nichts. Bin ich eine Fremde, wer nicht zur dieser Welt gehört, oder bin ich nur blöd oder verrückt? Kann jemand mir antworten? Wenn niemand hilft oder probiert zu helfen, dann möchte ich nicht mehr kämpfen. Das war für mich total genug, ich habe die schlechte Seite des Lebens gesehen, die gute nicht ganz...

Oh no...

Ma reggel nem akartam felkelni, s ez már nem az első ilyen nap. Elfáradtam, nem látom már sok értelmét a hajtásnak, nem vagyok különleges, vagy a társadalom fontos tagja. Egy apró hangya volnék, aki a sok szemét között, valahol lent a mélyben, a sötétben fulladozik. Úgy szeretnék végre fellélegezni, de sajnos ez esélytelen.

És ha valaki megkérdezné, hogy mi a bajom? Ezt nem tudnám elmondani, s ha meg is tenném, mások emlékeztetnének arra, hogy ennél van nagyobb tragédia is a világban. De ez hol érdekeljen, mikor számomra én vagyok a világ közepe? Bárhogyan méricskélsz, magadnak mindig te leszel az.

Snow and sneezing

Egyszerűen csodálatos, hogy milyen gyönyörűvé tudja varázsolni holmi természeti jelenség ezt a zord világot, csupán egy röpke óra alatt. Jó, volt az több is, Patrik szavával élve"már két szünet óta" esett a hó tegnap, de az biztos, hogy mire én beléptem a lakásba, letettem a ruhám meg a táskám, addigra egységes, vakítóan fehér és pompás takaró borult a tájra. És lám, lám meg is maradt. Kár, hogy nincs most karácsony, de szerintem még megoldható a dolog, hiszen a szeretet ünnepéhez nem kell egy dátum, elég, ha van kit szeretned, s úgy gondolom, hogy nekünk jobban is menne, ha nem december 24-én tartanánk az ünnepet, akkor mindig csak a vita van. Balszerencsés nap.

Erről jut eszembe, tegnap a szülőin az egyik anyuka felvetette, hogy miért pont anyák napján kell indulni az erdei suliba.  Én úgy gondolom, hogy ez is olyan, mint a február 14., mivel én az évben 365 napon át szeretem az anyámat, semmi értelme egy külön alkalomnak, amikor ajándékot adok neki, hiszen nemcsak akkor szoktam.

Amúgy eléggé meg vagyok fázva, délelőtt tök szarul voltam, de azt hiszem most nem adhatom fel a harcot az influenza és más különböző nyavalyák ellen, nem betegedhetek meg, most nincsen rá időm. Egy-két hapci, azt jónapot!

Amúgy a képen is egy eszméletlenül szép táj van, de sajnos nem itt lakom, hanem Kelenföldön. ez van! 

One Tree Hill(Tuti gimi)

Ez a sorozat maga a nemlétező amerikai fiatalok gimis világa, ahol mindenki drámázik, már szinte felnőtt és egyfolytában történik valami az ember életében. De szeretem. Pontosan ezért.

A mai részben farsangi buli volt, s persze más bonyolódó szálak, Chris visszatért, és szegény Haley most azt hiszi, hogy Nathan csókolta meg. Nálam Brooke ördög jelmeze helyett természetesen Peyton-é vitte a pálmát. Eleve imádok mindent, ami gót vagy fekete, így a Halál Angyala teljesen magával ragadott, főleg Peyton személyiségével ötvözve. Itt is van pár kép róla.

Holnap suli...már megint...és már megint nem akarom, de ez van. Kedden nálunk is farsang, ha kötelező lenne beöltözni, biztos, hogy én is valami feketét találnék ki. Jó lenne. 

LOST

Valahogy az van, hogy a magyar ember, aki csak magyarul néz sorozatokat, hamar feladja a dolgot, hiszen az RTL meg a TV2 elég lassú tempóban adja le az új epizódokat és ugye, ami kezd bonyolultá válni, azt általában töröljük a nézőslistából. Ilyen sorsra jutott a Lost is(magyarul Eltűntek), így szinte minden második embernek ez a véleménye róla: Na neeeem, én elvesztettem a fonalat, ez hülyeség. 

     Pedig nem az. Ha valaki követte a cselekmény folyását, bizony mindent megért, legyen az bármilyen komplikált. Az alapszitu természetesen igen egyszerű volt itt is. Egy utasszállító gép lezuhant egy lakatlan szigeten, jónéhányan túlélték a zuhanást, s a segítségben bíztak. A LOST már az első részben hozott újat, hiszen minden epizód két részből áll. Az egyik a jelen eseményeit mutatja be, a másik pedig egy-egy szereplő visszaemlékezése(flashback). Igen nagy hangsúlyt fektettek a karakterek megismerésére, így igazi tvdráma lett belőle. Ám nem maradt sokáig földhözragadt a sorozat, hamar megjelentek az eleinte még csak fura, majd már természetfeletti elemek, így ma már szinte sci-fi az egész. Az első évad főszereplői részben maradtak, történtek halálesetek és persze a "lakatlan" sziget lakói is fontos szálakat kaptak. Ugyanis a szigeten a túlélők álltak "Többiek"-ként emlegetett csoport nagyban befolyásolta a szereplők életét, s nemcsak negatív értelemben. A harmadik évad vége óta még jobban meg lett spékelve a dolog, hiszen már előretekintéseket is láthatunk(flashforward), az ötödik évad új hozománya pedig a Szigeten történő időutazás.

     Ha kíváncsi vagy arra, hogy miképp lehet egy érdekes, izgalmas és drámai sorozatba, egy trópusi szigetre jegesmedvét, füstszörnyet, kutatócsoportot, hidrogénbombát, időutazást, bunkereket, bűvös számokat, egy szökött rabot, egy jóképű dokit, egy szintén jóképű rosszfiút és még megannyi karaktert telepíteni, akkor mindenképpen ajánlom a LOST-ot!

Addict...

Én egyelőre nem alkohol és nem drogfüggő vagyok. A sorozatokról nem bírok leszokni, imádom őket minden mennyiségben, műfajban és minőségben. Úgy döntöttem, hogy leltárba szedem az összes kedvencemet, hogyha egyszer majd valaki megkérdezi évek múlva, hogy emlékszel-e arra a sorozatra...., akkor majd emlékezzek.

Katy Perry who says, what i want to say

Katy Perry egy vagány, szókimondó, feminista lány, akinek nem mellesleg még hangja is van. Meg kell mondanom, hogy a szövegei egyszerűen lehengerlőek, nagyon szeretem a stílusát és a klippjei is gyönyörűek. Aki nem ismeri, annak ajánlom One of the boys című lemezét, melyről a sokak által ismert pasifajtát becsmérlő UR So Gay, a nagy port kavart I Kissed A Girl, az igazán pörgős Hot 'n' Cold és a kissé szomorkás Thinking Of You című számokhoz láthattok már videót, utóbbi klippjében a Kyle XY haláli cuki főszereplője is szerepel. És íme egy dalszöveg tőle. A szám címe Mannequin. 

...
I wanna hit you just to see if you cry 
I keep knocking on wood hopin there's a real boy inside 

Cause you're not a man, you're just a mannequin 
I wish you could feel that my love is real 
But you're not a man 

I wish I could just turn you on 
Put a battery in and make you talk 
Even pull a string for you to say anything 

But with you there is no guarantee only expired warranty

A bunch Of broken parts 
And I can't seem to find your heart 

I'm such a fool I'm such a fool I'm such a fool 
This one's Outta my hands 
I can't put you Back together again 

Cause you're not a man you're just a Mannequin 
I wish you could feel that my love is real 
But you're not a man....

My fears

Mindenki fél valamitől, ezalól én sem vagyok kivétel, sőt, ha jobban belegondolok egy csomó minden van, amitől rettegek, méghozzá azért, mert én magától a félelemtől és a fájdalomtól tartok. A fájdalmat kibírom persze, de minden egyes nap úgy járok-kelek az utcán, hogy lépésenként hálát adok, hogy nem szakították le mondjuk a karom, hogy örökre szenvednem kelljen. Pontosan ezokból utálom a tüzet, iszonyatosan félek tőle, még egy öngyújtót sem merek beüzemelni, ennek ellenére volt már, hogy rákényszerültem, méghozzá anyám jóvoltából, akit csöppet sem érdekelt, hogy az az egyetlen mozdulat nekem mekkora dolog. És most sem törődik vele, minden este úgy fekszem le, hogy tudom, még nem oltotta el a mécseseket(melyeket imádok, de jó messziről), a gázt, s mivel tudom, hogy mostanában eléggé feledékeny különböző okokból kifolyólag, aggódom, hogy egyszer egy gázmérgezésre, netán lakásban bennégésre kelek.

Az idő nagy úr, mondják, s sajnos ezt én is tudom. Általában mindenhova jóval előbb érkezem, sosem szoktam késni, reggelente egy órával korábban kelek, mint kellene. Nem merek kockáztatni, mert tudom, hogyha késésben vagyok, a szívem majd' kiugrik a helyéről, alig kapok levegőt és szinte sírok. Szerintem időfóbiám van. (Ha a görögöknél az idő ura Kronosz, akkor ez biztos kronophóbia)

Ha ezek után betegesnek tűnnék, ajánlok megnézésre egy Monk epizódot, vagy nézz körül az utcán....Sok minden van, ami rajtam nem fog ki, hiszen strapabíró lettem az évek során...

I feel...the end of the world is here

Nem tudom miért van annyira világ vége hangulatom, de valahogy nem tudok szabaulni tőle. Olyan dolgok történnek körülöttem, amelyek a filozófiám szerint teljesen értelmetlenek, de sajnos rajtam kívül senki nem érti létezésünk logikáját, vagyis, inkább az én olvasatomat. És persze nem elég, hogy annyi borzalom történik mostanában, még a pillangóeffektus is érvényesül. Egy apró szárnycsapás lassan tönkreteszi az egész körülöttem felépült világot, s azokat, akiket szeretek. Ezt nem akarom. Úgy érzem, még mindig az az egy megoldás van, amit eddig is sokszor említettem: THE END OF THE WORLD. Általában ilyen hangulatban segít beletörődni a következő gyönyörűség:

Életem szerelme....a nyúl

Jó, igaz, hogy nőstény is meg nyúl is, de attól még az én kis szerelmem. 2007 áprilisában vettük húsvétkor a piacon, úgy volt, hogy két hétig marad és visszavisszük, de valahogy nem ment oly könnyen az elválás. Itt maradt, és ahogy telt múlt az idő, egyre jobban beleszerveződött a család életébe. a dobozból nemsokára egy hatalmas ketrecbe költözött, mára már tudunk minden vele kapcsolatos étkezési, tisztítási trükköt, ha szólunk neki, reagál és beleül a fotelbe, hogy tévézzen.

Néha tényleg úgy tudok érte izgulni, hogy majd' megőrül. Öcsém minden egyes alkalommal, amikor nyílik a bejárati ajtó, fut ki a konyhába, hogy megnézze, be van-e zárva Dudi. Mert hogy ez a neve pillanatnyilag, de már sok módon volt becézve: Pupu, Nöff, Dulszi, Szipusz.......

Friends in the past, present and future

A cím már árulkodik arról, hogy mi is jutott eszembe a minap. Kiskoromban két évig jártam oviba és ennyi idő alatt természetesen rengeteg barátot szereztem, hiszen egész életemben nyitott voltam a többiek felé, amikor tehettem, belefecsegtem a dolgokba. Volt egy-két nagyon jó közülük, meg egy csomó kisgyerek, akivel sokat játszottunk. A suliba kerülve már nem is emlékszem miképp mentek eleinte a dolgok, de biztos, hogy sosem tartoztam a menők közé. Sok minden változott az évek alatt, a lány, akivel elsőben sülve-főve együtt voltunk, manapság már nem áll hozzám olyannyira közel, annak ellenére, hogy még mindig annyira szeretem, mint mondjuk a nővéremet. Alsóban nagy fasírtban voltam az Orsival, aki az utóbbi időben a legjobb barátomnak számított, bár nem olyan tökéletes kapcsolat volt ez, mint ahogyan azt a filmekben látjuk, de hálás vagyok neki és nagyon szeretem még mindig.

Azt hiszem, hogy talán hetedikben sikerült elérnem, hogy mindenkivel jóban legyek, rengeteg barátom lett. És nem csak lányok, hál istennek. 

Ma már gimis vagyok, és úgy érzem, hogy végre én is megtaláltam azt a fajta emberi kapcsolatot, amelyet nagyon rég kerestem. Ez már nem felszínes, nem külsőségekkel teli barátság és nem egyoldalúság. Örülök, hogy oda kerültem, ahol vagyok és azokkal lehetek, akikkel nap, mint nap szenvedek a suliban. De legalább együtt szenvedünk. (L) Luca, Zsófi (L)

Még egy fontos személy van, akit muszáj említenem, ez nem más, mint Timi. Ha jól emlékszem, kb. 2 éve ismerkedtünk meg a netnek meg a Bűbájos Boszorkáknak hála, fogadott nővérem, mentorom az írásban, s bár mostanában kevesebbet találkozunk a távolság és mindkettőnk elfoglaltsága miatt, még mindig nagyon fontos számomra, s remélem ezt ő is tudja.

Nem tudom, hogy mit tartogat számomra a jövő, de remélem, hogy ha évek múlva elhagy a századik pasim, vagy meghal a kutyám, esetleg egy végzetes betegség gyötör, majd lesz valaki, aki megfogja a kezem és rámmosolyog.

"I have heard myself cry, never again!
Broken down in agony
Just trying to find a friend" (Pink-Sober)

Far far away...

Manapság minden harmadik magyar ember, amint lehetősége adódik rá, rögtön kimegy külföldre, hiszen szegény kis országunk háza táján tényleg sok a gond. Nagynénémnek is rengeteg olyan ismerőse van, akiről elmesélte, hogy az egyik Ausztráliában tanul, a másik épp New Yorkban van, a harmadik meg Milano-ban gondolta megtalálni új otthonát. Jól hangzik, de én vajon mit szeretnék?

Kiskorom óta a nyelvtanulás az egyik legfontosabb dolog az életemben, az első iskolai naptól kezdve nyűvöm a németet, júliusig nem telt úgy nap, hogy ne lett volna minimum egy németórám és akkor még nem beszéltem a cseregyerekprogramról, a nemzetiségi táborokról, meg arról, hogy a tanárom egyben éneket meg hon és nép ismeretet is tanított nekünk, így lehet az, hogy évek óta dunsztom sincs kottázásról, de a melléknév ragozást felmondom neked az éjszaka közepén is.

A lényeg, hogy ha lehet így mondani, tudok németül. Persze nem perfektül, de el lennék vele bárhol, papírosom is van róla. Hetedikben, nyáron kezdtem angolul tanulni, nagyon tetszett, hiszen nem volt rajtam nyomás, ugyanis eleinte maszek alapon ment a dolog, utána meg szakkörszerűen néhány osztálytárssal. Sikerült annyit fejlődnöm egy év alatt, hogy a gimiben már a középhaladó csoportban vagyok olyanokkal, akik évek óta tanulnak angolul. Szeptemberben kezdtem az olaszt, ami gyönyörű, logikus, jó a tanár és szerintem én sem vagyok rossz belőle.

Ekkora nyelvtudást kár lenne elpazarolni, külföldön kéne hasznosítani. De hát ha külhonban is vagyok, mi az első, amit az utcán, a csomó idegen között először észreveszek? A magyar szó. Szeretek itt lenni, mert ez az otthonom, ideköt minden. De látom mi folyik manapság, úgy érzem, a nagy menekülés engem is el fog érni, s ha nem is örökre, de biztos, hogy elpályázok majd innen.

Ez a kettős érzés őrjítő, de azt hiszem, hogy még van egy kis időm gondolkozni. Remélem.

BLOGSTART!

Hogy ez hanyadik blogom? Hát...sokadig, de azt mondják, hogy agyakorlat teszi a mestert.

Hogy most hanyadszorra fogadom meg, hogy ezt rendesen fogom írógatni? Sokadjára, de úgy érzem, most nagyon szükségem van egy helyre ahol kiadom magamból a sok szennyt, ami belémivódik, és ahol reménykedhetem, hogy valaki olvas.

Hogy miért pont ez a neve a blognak? Mert őrült vagyok, vicces és igazi értelemben is. Mármint, még nem teljesen, de sajnos a génjeimbe van írva  a dolog, szóval nem hinném, hogy megúszom. Ezvan. 

Igazából nem is tudom, hogy itt most mondjak-e el valamit magamról, hiszen aki ismer, az tud rólam annyit, hogy tudja ki is vagyok, aki meg nem, az idegen, előfordulhat, hogy egy pszichopata gyilkos és tán még néhány adatomból vagy tulajdonságomból megtalálna és feldarabolna.

Bár lehet, hogy az jobban esne pillanatnyilag, mint ami folyik körülöttem. Családom romokban, én is romokban, a suliban idegesítenek tanárok, diákok stb. Az egyetlen hely, ahol jól érzem magam, az a forgószék, ahonnan a sorozataim új epizódjait nézem. Olyankor nem itt vagyok, hanem nagyon messze.

Pillanatnyilag a LOST a House és a How I Met Your Mother van terítéken és mindegyiket imádom. Bár az első kettő már régóta követ, le a kalappal a készítők előtt, mert még mindig tudnak újat és újat hozni. A HIMYM-et nemrég kezdtem, talán jobb, mint a Jóbarátok. Mindenkinek ajánlom. :D

Oldalt találtok zenét meg képet, a muzsikaláda most a The Killers lehújabb sikerét, a Human-t játssza, ami szerintem marha jó:

"And I'm on my knees
Looking for the answer
Are we human?
Or are we dancer?"