"A halál olyan gyönyörű lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fűszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik." (Oscar Wilde)
Érezte, ahogy a szíve hevesen dobogott mellkasában. Milyen furcsa, a halál árnyékában sokkal keményebben pumpálta a vért, mintha mindenáron életben akarná őt tartani. De ennek véget kell vetni, méghozzá gyorsan. A szív az utolsó dobbanásaihoz ért. (...) Szíve úgy dobogott a bordái között, mint egy rémült kismadár. Talán tudta, hogy milyen kevés ideje van hátra, és teljesíteni akart egy egész életnyi dobbanást a maradék fél órában. (J.K. Rowling)
Az élet kellemes. A halál békés. Az átmenet az, ami problémás.
(Isaac Asimov)
Az istenek irigyelnek. Irigyelnek, mert halandók vagyunk, hogy bármely perc lehet az utolsó. Mindent megszépít a biztos halál. (Trója)
Azt mondják, hogy azok, akik önszántukból vetnek véget életüknek, önzők és szemetek. Ám az öngyilkosok halála két szemszögből figyelhető meg. Az elhunytéból, akinek már csak annyi a dolga, hogy élvezze nyugalmát, s a finom szellő melengesse fáradt testét valahol egy másik világban, és persze az ittlévőkéből, akiket a fájdalom gyötör a veszteség miatt. A halott azt kívánja, bár ott lennének vele szerettei, hogy érezzék az a gyönyört és gondtalanságot, amit ő. Az élő pedig azt szeretné, hogy az elhunyt térjen vissza, vissza abba a világba, ahonnan menekült, oda ahol minden rosszabb. Akkor most ki is a szemét?( ÉN )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése