2009. febr. 28.

The Butterfly Effect (Pillangó-hatás)

   Egy barátnőmnek sikerült jól a kút fenekére dobnia azzal, hogy ajánlott egy filmet, a Pillangó-hatást. Akkor még nem tudtam róla semmit, így letöltöttem és egyik este megnézni. A film a Káoszelmélet és a Pillangóhatás filozófiáját felhasználva elmeséli, miképp változtatja meg egy fiú a jövőjét egyetlen apró, múltbéli módosítással. Ijesztő belegondolni, hogy bár ez egy amcsi film, mégis teljesen igaza van. Hogyha egy parányi részlet megváltozik, az kisebb vagy nagyobb kihatással lehet az egész életünkre. 

   Két példa: Ha anya annak idején nem hagyta volna az újságjait a földön, akkor ma nem lenne egy sebhely az ajkam felett, melyet a magazinokon való elcsúszás és az azt követő találka az éjjeliszekrénnyel okozott. Ha a Márton szülei nem szakítják ki a gumit, akkor ma nem kéne egy osztályba járnom vele. :) Mindkét mondat fontos eleme a HA, s így van ez a két elmélettel is.

De most inkább egy kicsit a filmről SPOILERESENEvan kiskorától fogva olyan tüneteket produkál, mint diliházban lévő apja: néha furán viselkedik, ám emlékezetkiesése miatt ezt ő nem veszi észre. Azt ajánlják neki, hogy vezessen naplót. Egyetemista korában a kezébe kerül egy ilyen füzetecske, melyet olvasva élethű emlékkép jön elő a semmiből, méghozzá egy olyan, melyet eddig homály fedett. Miután gyerekkori legjobb barátja, Kayleigh öngyilkos lesz miatta, újra sebesen olvasni kezd és visszatér kiskorukba. Megváltoztat valamit, így visszatérve egy „másik” jövőbe tér vissza, ám minden alternatív életben van valami borzalom, ami nem maradhat úgy, tehát újra és újra visszatér. Rájön, hogy az amnéziás periódusaiba tud utazni, s az akkori furcsa viselkedései azért voltak, mert nem a 13 vagy 7 éves énje volt ott, hanem a mostani. Utolsó előtti útja során véletlenül megöli Kayleigh-t, így a jelenben egy diliházban ébred, ahol a naplók nem léteznek. Kétségbeesetten próbál más lehetőséget találni, így egy házimozi felvétel segít neki abban, hogy úgy ráijesszen a kislányra a múltban, hogy az soha ne barátkozzon vele. Ezzel eléri, hogy szerettei élete végre jó irányt vegyen. Egyetlen vesztesége egyetlen szerelme, aki most boldog és sikeres, ám nem ismeri őt. SPOILER VÉGE!  

 Mindenkinek ajánlom a filmet, hiszen még a poén lelövésével is úhy gondolom, hogy érdemes megnézni, szerintem nem a legvége a legérdekesebb! A zenéje pedig gyönyörű, egy kis ízelítő a sarokban.

   És hogy miért lettem a kút fenekére dobva? Mert azóta csak ilyesmiken gondolkodom és rettegek attól, hogy egy helytelen döntéssel olyat idézek elő, melyet százszor fogok bánni a jövőben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése