Realizálni a realizálhatatlant

Egy nap meg fogom kérdezni magamtól: ‘Tényleg akarod ezt? Képes vagy elképzelni, hogy életed hátralevő részét vagy akár egy hónapot vele töltesz, reggelente ő lesz az első, akit megpillantasz, tudni fogja minden titkodat, te pedig azt, hogy többé nem vagy egyedül, valaki függ tőled, így felelősséggel tartozol iránta?’ Tisztában vagyok a válasszal. A szentimentális énem, a minden logikát és realitást elfelejteni képes énem ezt szeretné, még ha nem is tudja miért és miért pont vele. De az igazság az, hogy inkább vagyok gondolkodó lény, tudatában annak, hogy ő lenne a legnagyobb baklövés, s amit szeretnék vele, azt tőle sosem kaphatom meg. Még egy ideig halogatom, próbálom nem szembesíteni magam a tényekkel és elhiszem, hogy majd egyszer elmúlik ez a logikátlan, ösztönös és mocskos késztetés, hogy a közelében legyek még egyszer és még egyszer. Főleg mert néha sejtem, hogy nem ő az, aki vonz, hanem a vonzalom maga és persze az a rengeteg közhely, amit olvastunk szerelemről, szenvedélyről és fájdalomról.