Diagnózis

Túlságosan félek a való világtól, nem merek igazán élni és semmit sem teszek azért, hogy bármi jobbá váljon. Pontosan ezért menekülök egyik létezésből a másikba azzal, hogy sorozatokat nézek. Olyankor az ember nem a szobájában ül, kinőtt Telekis pólóban, rondán, édességet zabálva, hanem élete szerelmét csókolja, bankot rabol, világot lát, bűnözőket üldöz vagy hasonlók. Jó eltávolodni attól, ami van és kicsit belecsöppenni abba, ami nincs igazából. Jó diagnoszta vagyok, csak kibaszott szar problémamegoldó.

Anya egy ismerősétől megkapta Az elveszett jelképet, a Da Vinci kód és az Angyalok és démonok folytatását, elkezdtem olvasni, nagyon tetszik, bár amennyi tudomány van benne, az nekem egy kicsit már magas. :)

Miért van az, hogy egyfolytában szomorú hangulatú, elgondolkodtató szövegű, egyáltalán nem populáris daloknak leszek függője? Miért nem valami pörgős kis éljünk a mának sláger jár a fejemben, ami talán még jobb kedvre is derítene? Na mindegy, most a mai Tuti gimi zárósorai játszódnak le újra meg újra a fejemben, alatta meg szól ez a dal: Ray LaMontagne-Lesson Learned Szép. Majd megtanulom gitáron.