Stéphane instabil a világban. Félig itt, félig az álmaiban él, s néha nem találja a határvonalat. Saját műsorába menekül, míg alszik, ahol mindenki ráfigyel, s bemutathatja eszement elméleteit, találmányait a nézőknek. Ebben a létezésben kidobhatja a főnökét az ablakon, meghódíthatja szerelmét, de aztán mindig jön az ébredés, olykor máshol, s máshogy, mint várná, s mehet kihalászni az álmában bedobott levelet a szomszéd ajtó alól, fűtheti a lábát, amit egy mélyhűtőbe dugott síelés közben.
Stéphane kreatív fiú, most talált egy kreatív lányt, s egy szép napon együtt lovagolhatnak el a pamutból varrt pónin, egyenesen a celofántenger felé, ahol az erdővel borított csónakkal elhajózhatnak a tengeren csillogó napsütésben.
Talán velem is ez a baj? Túlságosan a saját világomban élek, s mivel én vagyok a rendező, a fikcionált karaktereket, mint barátok, család és egyéb állatfajták nem engedem a fejembe, hiszen én rendezem őket. Azt hiszik, hogy ők is az élet irányítói, de csak bábok, akiket én rángatok a zsinóron? Ki tudja, talán én is csak egy báb vagyok és egy nagyon gonosz ember mozgatja a lábam, kezem, a gondolataim.
Ha egy feljebbvaló rájön, hogy ugyanolyan lény, mint a többiek, de pozícióját tekintve sosem szállhat le közéjük, sűrű, fekete köd telepszik köré, szeme elhomályosul, s már csak fulladozik az élet tengerében. Bárkit meg tud menteni, csak éppen magát nem.
pontosan ezért: vannak, akik megmentsék.
VálaszTörlésDe őt nem ismeri senki, így hiába kiabál, egy idő után meg is unja, s beletörődik. Csodálja a gyönyörű mélytengeri halakat és korallokat, találkozik pár delfinnel is, néha a szárazföld felé pillant, ami már olyan távoli és idegen, hogy pálmafák mintha gyurmából lennének, az apró házak pedig kartondobozból...
VálaszTörlésTudod, a bábról jut eszembe egy eszmefuttatás a kolléganőmmel - címe: Bábjáték -, ami pont arról szól, hogy van egy nagyon nagyon hatalmú lény/energia, aki megteremtette a maga kis játszóházát - Föld -, és most azt nézi nagy plazmatévén, ki hogyan éli meg. Amolyan bábjátékok lennénk az ő színházában. És akit megun, annak elvágja a zsinórját, magára hagyja, és teremt helyette másikat, még tisztát, aki még olyan, amilyennek ő megálmodta, de mivel szabad akarata van, előfordulhat, hogy tévútra lép, így tőle is meg kell szabadulni.
VálaszTörlésAztán ha az egész színházat elunta ezekkel a szereplőkkel, ezekkel a díszletekkel, akkor egy kézmozdulattal romba dönti, és épít helyette egy másikat.
AZ örök körforgás.
Én is valahogy így képzelem el a dolgot. Nem istenben hiszek, hanem valamiben, ami nálunk felsőbb körökben mozog és mindent belát, talán még irányít is.
VálaszTörlés