2009. ápr. 11.

Gyilkos elmék(elme)

A kétnapos Criminal Minds maraton után kissé függője lettem a sorozatnak és a témának is. Lehet, hogy lassan kezdek én is pszichopatává válni, szóval jól járna a családom, ha elzárná előlem a késeket, egyéb éles tárgyakat, na meg a High School Musical zenefájlokat. A végén még halálra kínozom őket. :)

Hazafelé a buszon rengeteget gondolkoztam és nagyon boldog lennék, ha a gondolataimat szavakba tudnám önteni, de sajnos nem megy. Persze rámjött az írhatnék, de nem volt nálam papír, csak az a francos Anyegin, ami még könyvtári is, tehát nem vette volna jól ki magát, ha összefirkálom. Ha a sajátom lenne, biztos megtettem volna. Fáradt vagyok és ihletlos, úgyhogy most nem írnék többet. Pedig szeretnék, eszméletlenül szeretnék.

„Semmi sem egyszerűbb, mint elítélni a gonoszt. És semmi sem nehezebb, mint megérteni!” – Dosztojevszkij 

3 megjegyzés:

  1. Akkor leszel te sorozatgyilkos, amikor én asztronauta :-)
    Nyugi. De ha látom rajtad az őrület jeleit, szólok.
    Nővérke

    ui: nem tudok úgy írni, hogy ne legyek névtelen. Mi tegyek ellene?

    VálaszTörlés
  2. Amióta nézem a Gyilkos elméket elhatároztam, hogy én is FBI ügynök leszek, és ezért mindent el fogok követni.Rémelem nekem is olyan szuper munkatársaim lesznek mint Derek, JJ, Elle vagy Hotch. Szerintem Gideon Spencer és Garsia kibírhatatlanok.

    VálaszTörlés
  3. Ezt nevezik fellángolásnak. Egy: sose leszel FBI ügynök, kettő, ilyen hozzáállással még pszichológus sem. Mondj le róla.
    A másik meg, ez egy sorozat, az itteni karakterek vajmi kevésben hasonlítanak egy valódi ügynökre. Sztem a valódi FBI-osok sírva fetrengenek. Kissé el vagy ameikanizálva. Majd kinövöd! Idővel.
    ui: a történetet én is szeretem, de ez csak mese...

    VálaszTörlés