2009. ápr. 15.

Emlékek....Avril koncert 2008.07.07.

Mikor hétfő este fél hét körül elindultunk otthonról, már szakadt az eső, ám ekkor még úgy gondoltuk, hogy gyorsan zuhog egyet, majd pedig nyolcra abbahagyja és kitűnő időnk lesz. Sajnos nem így történt. Többször is elkezdett újra esni, s a kinti hideg ellenére, a fedett teremben, ahova betuszkoltak minket, kész hőség volt. Meglepetések is értek a cirka 2 és fél órás várakozás közben. Szembejött velem Tóth Gabi, Lola és a Groovehouse Zsoltija. Nem tudom, hogy ők mit csináltak a melegben, majd a zuhé alatt, de Gabiból nem nézném ki, hogy ottmaradt ilyen körülmények között. Barbee-t is láttam, (durva élmény volt) szerintem már akkor sejtették, hogy ekkora vihar lesz később, s a csúszás miatt nem léphettek fel az Idiot Side-dal.
Körülbelül fél órát álltam a tömeg közepén egy levegőtlen előtérben, s mikor elindult kifelé a nép, megörültem. Odafutottam a színpadhoz és ha jól számoltam, akkor az ötödik sorba kaptam helyet, kevesebb, mint 5-8 méterre a lényegtől, azaz Avriltől. Újból hosszabb idő volt, mire a munkások kipakoltak, a zenészek behangoltak, majd a lámpákat leoltótták, megjelent a kivetítőn lassacskán az AVRIL felirat, elkezdték játszani a többi koncertről jól megszokott ritmus, s végre elérkezett az, amire annyira várt a tömeg.
Előkerült a semmiből Ő. Avril Lavigne személyesen. Ott álltam tőle nem messze, láttam minden mozdulatát, hallottam élőben a hangját, ahogy a Girlfriend-et énekli kezdi. Mindenki kívülről fújta a dalokat, iszonyú jó volt a hangulat és ő is aranyosnak látszott, megköszönte, hogy az eső ellenére vártunk rá. Azért a vagyonért nem is tettem volna mást.

Arra számítottam, hogy a repertoárban csak az új számok lesznek a The Best Damn Thing albumról. Nem így volt. Már rögtön a második dalként a Complicated adták elő, mely Avril első slágere. Girlfriend, Complicated, I Can Do Better, Everything Back But You, The Best Damn Thing, He wasn't, My Happy Ending, I'm with you, I Don't Have To Try, Skaterboy. Ha jól emlékszem ezek a számok hangzottak el, plusz egy másik, mely az összemixelt klip alatt ment, míg Lavigne átöltözött, vagy sziesztázott egyet a színpad mögött. Cirka egy óra volt a buli, megfűszerezve jó néhány felhőszakadással. A legutolsó nótánál Avril kicsit hosszabban ünnepeltette magát, szépen elköszönt, majd eltűnt, s nem én voltam az egyetlen, aki abban bízott, hogy nincs vége a koncertnek, ám csalódnunk kellett. Pár perc se telt bele és az eddigieknél még nagyobb zuhé kerekedett, gondolom ez elől menekültek. Volt bennem egy apró csalódottság, hiszen össz-vissz egy órát tartott. Haragudtam a szervezőkre, amiért nem voltak képesek fedett helyen megrendezni.

Összességében fergeteges élmény volt, hiszen láttam Avrilt, ott állt előttem és a kedvenc számaimat énekelhettem együtt vele és több száz másik rajongóval együtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése