Talán egy olyan lélek lakozik bennem, aki már vagy századjára született újjá, s nagyon unja, hogy megint itt van, hiszen már mindent véghezvitt, megtapasztalt, ami lehetséges földi halandónak. Hiszen így érzem magam, olybá tűnik, mintha voltam volna már hősszerelmes, sorozatgyilkos, junkie, gazdag, halálos beteg, betegesen halálos, lány, fiú, kutya, macska és sirály Tintagel sziklái fölött. Valószínűleg ezért jön rám mindig a 'nem akarok én semmit már' érzés, mikor a jövőm tervezése olyan hatalmas akadályokba botlik, hogy szinte már lehetetlen. Voltam már minden és mindenki, ezért most nem vagyok semmi és senki.
Azt hiszem, a túléléshez meg kell találnom azt az apró darabkát magamban, ami nem egy ittragadt, kósza lélek maradványa, hanem a saját, egyedi alkotóelemem. Megőrültem? Megőrültem.
Ha nem vagy ilyen negatív, majd mesélek neked, ígérem. De ehhez meg kell ígérned, hogy jókislány leszel :-)
VálaszTörlésJókislány vagyok én, s egyáltalán nem negatív, csak kórosan realista. :) Mesélj!
VálaszTörlésMajd egy kicsit később fogok tudni róla írni igazán, addig csak csigázom a fantáziád, miről is akarok neked itten zavarogni. A légyeg: nem rossz dolog, nem kell megijedned, csak még nem alakult ki teljesen, és addig csak lábjegyzet a dolgok tengerében.
VálaszTörlésHúúú, de titokzatos vagy, s mennyi tippem van! Vagyis, annyira nem sok, de majd ha egyszer beigazolódik az egyik ötletelésem, majd elsüthetem: én tudtam, én tudtam, én tudtam!
VálaszTörlésXD