Pár hónapja még csak jó messziről bálványoztam a világ legcukibb akcentusának gazdáját, s azt a lányt, aki egyszerűen a stílusával is szinte megigézett, és akkor még a hangjáról nem is beszéltem. Aztán egy osztrák Pesti Estben megláttam a fotóját, először továbblapoztam, de utána megint a kezembe került a cikk, s mikor alaposabban megnéztem, kiderült, hogy a bécsi Duna-sziget-fesztivál reklámja volt, amelynek egyik sztárvendége idén Amy MacDonald. Először azt gondoltam, hogy áhhh, Bécs az messze van, meg különben is, kivel megyek én oda ki, hol éjszakázom, meg hasonlók, de szép lassan elrendeződtek a dolgok, s mire észbe kaptam, a nagynénémmel ültem az Unterbahnon, az Alser Straße felé, ugyanis arra lakik egyik barátnője és annak kislánya, akik befogadtak minket a kirándulás idejére. Egy kis ebéd és ismerkedés után elindultunk, a szigeten egy csomó ingyenes ajándékot gyűjtöttünk, láttunk érdekes arcokat, nagyon jól éreztük magunkat, az egész hangulata fergeteges volt(hab a tortán, hogy a fesztivál még ingyenes is), majd kilenckor elkezdődött a koncert és szinte olyan volt az egész, mintha valaki tollakkal simogatná a kis lelkem, főleg mikor az alig pár méterre álló Amy, aki sokkal alacsonyabb, mint gondoltam, elénekelte a kedvenc dalomat, melyet már itt is közzétettem párszor, az I got no roots címűt. :) Isteni volt!
Másnap Schönbrunnban voltunk, s bár csak a hatalmas és gyönyörű kertben sétáltunk egész idő alatt, mégis iszonyat jó volt, az a hely maga a csoda! :) Amúgy a két nap alatt a hat metróvonalból négyen utaztam, plusz még a villamos, szóval mondhatom, hogy Bécs sokkal jobban meg van tervezve közlekedést tekintve, hiszen még a hülye is eljut bárhová, tényleg bárhová metróval, nálunk meg sosem lesz kész...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése