Addict?

Nem véletlen, hogy karácsonykor Dia a sorozatfüggő szót illesztette rám, tehetséges és pontos DIAgnoszta, ugyanis le sem tagadhatnám, hogy amióta az eszemet tudom, a sorozatokban élem ki mindazt, amit a valóságban nem tudok. Eleinte ez persze könyvekben nyilvánult meg; Harry Potter, Spiderwick Krónikák és hasonlók, de aztán rákaptam a tévére és jöttek egymás után, amióta meg már úgy igazán tudom az eszem, nézek szinte mindent, persze sznob módjára válogatok és ítélkezem, így mégsem mindent. :) A torrent felfedezése óta pedig már semmi sem állíthat meg. Mintahogy azt már egyszer leírtam, a szériák, melyeket nézek vagy valaha néztem, a következő csoportokba sorolhatók: dráma/kórházas/nyomozós/sitcom/LOST. Eddig a legutóbbi tudott a legjobban lázba hozni, úgy gondolom, hogy Lindelof és Cuse olyan univerzumot hoztak létre, melyet még soha senki, egyedülálló, színes és olyan láthatatlan rendszert építettek fel, amely megismerése során az ember száját csupán két dolog hagyhatja el: WTF, illetve OMG. :) Öt, azaz öt epizód van hátra, valami véget ér, a haldokló testrészeit már hurcolásszák a világba, most Budapesten vannak az ereklyék, s bár lenyűgöző élmény látni őket(ha másolatok, ha nem), azért valahol fáj.

Hát, legyen ennyi már az értelmetlen eszmefuttatás, hülye vagyok, de ez nálam sajnos génhiba, így nem tehetek ellene. Van, akinek a tanárok seggének nyalása, van akinek egy eszme, van akinek a drogok, nekem a LOST.