2012. jan. 21.

Note to myself: lehet, hogy semelyikre sem vesznek fel, mit válogatok?

Magyar Képzőművészeti Egyetem – képzőművészet-elmélet (tavaly 334 pont, de alkalmassági számít, állami, 6 félév)

PRO: a hallottak alapján sok hangsúlyt fektetnek a megszerzett tudás gyakorlati használatára, ennek köszönhetően talán az elhelyezkedés is könnyebb később a megszerzett ismerősök révén. Kevés a diák, így talán több a figyelem és a fegyelem, vagy inkább a káosz hatalma. Luca szavaiból ítélve inkább családiasabb és barátságos, mint gyárszerű. BA szint után kreditelismeréssel lehet művészettörténetre menni MA-ra (viszont nem tudom még pontosan, hogyan működnek ezek a kreditek, úgyhogy fogalmam sincs, hogyan lehetne utána művtöri mesterszakra felvételizni, ha nincs eleged hozzá…), a felvis leírás alapján nagyban hasonlít az IBS-en indított művészetmanagement szakra, ami anno nagyon tetszett. Sok-sok művész. Sok-sok nyitott elme. Sok-sok elborult elme, akik közül talán akad egy, aki megért.

CO: iszonyat nehéz lenne bejutni, rengeteg mindent nem tudok még, amit kéne, gyakorlatom sincs, és ki tudja, hogy kreativitásom van-e? Nincsenek kapcsolataim a kortárs művészeti világban sajnos. Félek, hogy nem csak bejutni, de bent maradni is nagyon nehéz, s míg itt az elbukás könnyű, az ELTE-n nem olyan biztos, hogy az. Vonz az ELTE, hogy azokat a lépcsőket járjam, amelyeket Kosztolányi, Babits és Móricz koptatott le, s a BTK-ra járni valahogy olyan természetes dolognak tűnik, valami igazán ’effes’-nek.  Nem sok esély rá, hogy akár egyetlen ismerősöm is legyen az MKE-n, míg a BTK-n valószínűleg több is lenne, sőt, a szabad bölcsészetre talán a kuzinokkal együtt járhatnék.  Csak  az állami jöhet szóba(tandíj 600 e / félév), így röghöz leszek kötve, bár annyira nem zavar, hiszen a magyar nyelv a szerelmem, de azért sajogna a szívem, ha mondjuk jönne egy külföldi lehetőség és nem mehetnék amiatt, hogy nincs meg a 600 ezer x 6 forintom kamatostul, ha szerződést szegek.

ELTE – szabad bölcsészet – művészettörténet (401/389 pont, így az érettségi számít, állami/költséges, 6 félév)

PRO: bár biztosíték nincs rá, itt valószínűleg a művészettörténet egészét megpróbálják a fejükbe nyomni, amely nagyon praktikus abból a szempontból, hogy felettébb érdekel a reneszánsz és a barokk is, s talán az MKE-n mivel sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a kortársra és a gyakorlatra, nem lenne alkalmam mélyebben belemászni ezekbe. A művészettörténet MA itt egyenes ágon, teljes kreditelismeréssel van. Nagyon vonzanak a minor szakok, eleve ez az alapszak igen szerteágazó és színes, míg az MKE-n tényleg csak a művészetre lehet koncentrálni(mondjuk, ez a lényege az egyetemnek, nem? :D), nagyon érdekel a filozófia, a vallástudomány végképp. A filmes minort is ide sorolnám, bár filmrendező sosem lesz belőlem. Bár a BTK egy hatalmas gyár, tetszik a gyártelepük hangulata, a pezsgő diákélet, hogy sokan vannak, így ha nagyon akarsz, el lehet tűnni. Kosztolányi, Babits, a kuzinok, stb. Közel maradhatnék az Eötvöshöz, s ez jót tenne a lelkemnek. A költségtérítés annyira nem is kibírhatatlan, 150 e/ szemeszter. Sok-sok érdekes ember.

CO: BA-n nincs is kötelezően teljesítendő gyakorlat, az egész képzés inkább elméleti, nem is tudom, hogy kurátori alapismeretek például vannak-e. Az első év végén lehet szakirányt választani, addig alapozó tárgyak vannak csak, meg persze fel lehet venni a művtöris tárgyakat, de a szakirányra való bejutás a jegyek alapján van, nem tudom, hogy bízom-e magamban annyira, hogy a cél érdekében például kitűnő tudnék-e lenni. Diploma után az elhelyezkedés mission impossible szinte, főleg, hogy évi 20-30 embert termelnek ki. Ha államira vesznek fel, ide leszek kötve, míg meg nem buktatják a Fideszt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése