2012. jan. 5.

Apró emlékek

- Deka mesélt a Horthy-vitézek özvegyeinek trafikjairól, mikor jöttünk haza hajóval Visegrádról és leszálltunk a Vigadó térnél
- a gyrosos csávó olyan aranyos volt, hogy nem verte át Ádámot 5000 forinttal miután ettünk egyet a Blahán. Ja, és ha nem kapcsolok időben és húzom le magunkat a combinoról, akkor megjártuk volna. :)
- Çağıl a váci utcai Burger emeletén adta ide a török lírát és akkor kérdeztem meg mit is jelent a vezetékneve (Gümüş - ezüst - jaj, de szerettem volna törököt tanulni, de ha elmegyek török szakra, mi a fenét kezdek vele? oké, egyáltalán ki mondta, hogy el kéne boldogulnom. csak tanulni kéne és után csendben eltűnni az éjszakába...)
- a hallstatti tó annyira kék, hogy ha rágondolok, meg arra az egész kihalt, kísérteties falura, legszívesebben nem is felvételiznék sehova


- el kel olvasni Az igazi kék című könyvet, Feke mondta, tehát kötelező. Hiányzik Feke, pedig nem is olyan remek, mint a fejemben és persze bár én rajongtam érte, ő már alig köszön nekem. Mondjuk a karácsonyi koncerten beült mellém. Jól esett. Próbáltam intelligensnek tűnni :)
- az Ultimate Guitar egyes tabjai már csak az USA-ban érhetők el. Mivel én a szerencse lánya vagyok, természetesen az a tab, amire szükségem lenne, szintúgy. This tablature has been made unavailable in your country at the request of the rights owner. You can go and fuck yourself at my request.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése