Rettegek attól, hogy annyira másmilyennek gondolnak az emberek, hogy azt már nem tudom megváltoztatni. Hogy azt hiszik, gyerekes vagyok és naiv, pedig minden pillanatban ezer gondolat és lehetőség játszódik le bennem, próbálok mindig az optimális választás felé húzni, minden szó mögé, amelyet hallok, odaképzelem a hátterét is és manipulatívabb szuka vagyok, mint Amber. Vagy nem... Hogy éljen az ember társas lényként, ha nincs biztos személyisége? Ha másnak látják, mert magát sem látja rendesen?

Nem vagyok gyerekes, nem vagyok naiv. De akkor nárcisztikus és sötét vagyok? Vagy most mi van?

Ha még el is ér egy napon a boldogság, nem hinném, hogy valaha be fogok tudni állni a sorba.

Légy önmagad, élj úgy, ahogy szeretnél, ...

Aha, pontosan.