Láttalak...

Van az a pillanat, amikor meglátsz egy ismerőst az utcán, de túl messze van, hogy köszönj, vagy egyszerűen csak nem vesz észre, mert te a buszon állsz, ő meg a villamoson és elsuhantok egymás mellett néhány másodperc töredéke alatt. Ez a pár pillanat viszont éppen elég ahhoz, hogy hosszú-hosszú perceken át gondolkodj azon, milyen kár, hogy elszalasztottad azt az apró szemkontaktust, integetést, hellót, bájcsevejt, netán egy mélyebb beszélgetést. Aztán miután beletörődik az ember, megfogadja, hogy amint újra találkoznak, majd elmeséli neki, hogy látta egy percre. És valahogy sosem jön össze. Mert az már nem érdekes. Hülyén jön ki, ha csak úgy odamész, hogy 'Hé, szia, tegnap láttalak leszállni a fekete hetesről!' 'És akkor mi van?'-jön a válasz. Mindjárt felelünk fizikából, a szerelmem éppen most hagyott el, otthon hagytam bérletem és különben is, most nincs kedvem veled beszélni. Pedig nekem olykor-olykor lenne. Sokat jelent egy-egy 'találkozás'. Miért? Nem tudom. 

És egyre kezdem úgy érezni, hogy hagyom, hogy mindig más mondja el, hogy mi van. Harcolnom kéne, hogy szem előtt maradjak, de sokszor már nincs hozzá kedvem. Nincs kedvem beszélni.
Es gibt noch mehr, was ich zu sagen habe. So viel mehr. Aber, ich bin verschwunden. (Grey's Anatomy, október 27-től újra az RTL-en.)