LOST-függőség kialakulása

Fura úgy szavakba önteni a gondolataimat, hogy azokat egy olyan ember is megértse, aki nem részese a körforgásnak, az őrületnek és ennek a külön kis világnak, melyet a LOST képez. És hiába nézi valaki a tévében, az sem ugyanaz. Azt hiszem, hogy az USA-n kívül csak azok tudnak igazán beszívódni ebbe a forgatagba, akik a netről szedik, ott véleményeznek a fórumokon és olvassák a teóriákat, érdekességeket. Az én LOST-függőségemet már nem is emlékszem, hogy a Marci vagy a Burt okozta, de az biztos, hogy egy tesi órán, hatodikban, épp arról dumáltak, hogy Claire és Jack tesók. Ez kb. olyan, mintha kiderülne két osztálytársadról, akik néha beszélgetnek, talán még jóban is vannak, hogy igazából rokonok. Na szóval, annyira kíváncsi voltam, hogy mégis ez hogy történhet meg, hogy valamelyikőjüket megkértem, hogy másolja le nekem dvd-re a teljes harmadik évadot. Meg is kaptam angolul, magyar felirattal, s mivel huszonvalahány rész várt rám a DVD merevlemezén, rögtön bele is kezdtem a darálásba. Akkor még anya is nézte velem jó ideig, de mivel az évadzárót már nekem kellett neki elmesélnem, azt hiszem, egy idő után leállt. A LOST története során nekem az a finálé volt az első nagy WTF. Főleg a legutolsó jelenet, melyben Jack és Kate beszélgetett, elhangzott a híres "We have to go back, Kate! We have to go back!" felkiáltás, s kiderült, hogy mostantól újabb nyalánkságok, a flashforwardok várnak ránk. A negyedik évadtól már én töltöttem le a részeket, a feliratokat, s innentől váltam igazi fanatikussá...