A sorozatok dramaturgjainak van teheségük ahhoz, hogy néhány rövidke képsor után az embert a sírás kerülgesse vagy éppen felszabadultnak érezze magát. Mindezt elérik olyan dolgokkal, melyek az igazi életben nincsenek is. Legtöbbeknél persze, ugyanis az én életemben ott van a zene. Ha történik valami, vagy gondolkodom, hallom magamban az aláfestést, de persze a tény az, hogy IGAZÁBÓL NINCS ZENE. Csak benn a sorozatban zendül fel egy-egy lassú, gitárpengetős dallam vagy erőteljes zongoradarab. Aztán ott van a lassítás is. A mi világunk nem lassul be, ha valami drámai történik, sőt inkább minden felgyorsul, s mire kettőt pislantunk életek mennek tönkre vagy szakadnak félbe.
Már jó ideje rá vagyok álva az aláfestőkre és amint megnézek egy epizódot, rögtön elkezdem keresni a rám akkora benyomást gyakorló számokat, s így a legtöbb kedvencem nem híres előadók slágerei, hanem ismeretlenek elfeledett dallamai. :)
Pillanatnyilag terítéken: Ryan Adams-Desire, Bon Iver- Re Stack, Pete Yorn-Lose you(HOUSE), Miss Li-Don't Try to fool me, Kate Nash-Merry Happy(Grey's Anatomy), Yazoo-Winter kills, Yonderboi-All we go to hell(LORA), Dido-Here with me(Roswell)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése