Tegnap a busszal, villamossal úgy jöttem hazafelé, mint egy élőhalott. Fájt a fejem, bántotta a szemem a fény, ijesztő gondolatokat indított el bennem a film(Gus Van Sant-Elefánt), s halkan, az utca másik feléről, vagy egy utas fülhallgatójából hallottam végig a Für Elise-t. Azokután, ami Pécsett történt, mondhatnánk, hogy igen megrázó volt, de szerintem manapság már nem nagy dolog egy ilyen eset, hiszen szinte nap, mint nap történik a nagyvilágban hasonló, csak éppenséggel hozzánk nem ért el még a hullám.
Ma magyünk Nemzetibe, A parkra. Nagynéném még nyáron mondta, hogy nehogy megnézzem, mert nagyon durva. Hát, most meg fogom nézni, s szegénynek nem szívesen válaszolnám azt, hogy láttam én már elég durva dolgokat ahhoz, hogy semmitől ne forduljon fel a gyomrom, sőt...Úgyhogy mondtam, hogy majd becsukom a szemem, mint egy óvodás. A szemükben az vagyok, ártatlan kisgyerek...Van, hogy az embert pont azok nem ismerik igazán, akik a legjobban szeretik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése