1. nap: Odaút (Mosonmagyaróvár-Bécs-Linz-Nürnberg-Würzburg) Még fura, hogy lassan több mint 1 napja egyhelyben vagyok, s nem utazom semerre. Csütörtök este tízre értem haza, s szinte fáj, hiszen nemsokára iskola, s hiába próbálok mesélni a családnak vagy bárki másnak az útról, az sajnos nem ugyanolyan, mint látni mindazt, amit láttam. Semmi kedvem hónapokon át, napról napra a rutint követni, itthon ülni, gürizni és csak keseregni. Le akarok lépni valahova messze, már szívemnek kedves úticéljaim is vannak, az egész életemet el tudnám képzelni Hollandiában.
Miután 4-én este sikerült átutaztatnom a hatalmas bőröndöm Óbudára, még picit pakolgattunk, s egy igazán kellemesen átaludt, ámde kissé rövid éjszaka után, 6 előtt már a Délinél is voltunk minden csomaggal. Fél hétkor indultunk el, a busz 46 kíváncsi turistával, 2 sofőrrel és egy első blikkre igen csinos és kedves, másodikra pedig tenyérbemászó és rosszul sminkelő idegenvezető hölggyel (innentől Lujiza) a fedélzeten meg sem állt egészen Wüzburgig, persze kisebb technikai szüneteket azért tartottunk, hiszen pisilni kell, s megjegyezném, hogy ha 20 eurót nem költöttünk klotyóra, egyet sem. Az éjszakát egy éppen átépítés alatt álló, ámde gyönyörű, minden négyzetcentiméterét középkori stílussal fűszerezett szállóban töltöttük, ahol elég sokára jött a vacsi, s nem is volt jó, de azért a reggeli kárpótolt. Bár a szobánk tele volt darázzsal, s este tízig takarította a szobagizi, azért a puha ágyikó és az arany puttó a fejünk fölött begyűjtött néhány pluszpontot.
2.nap: Rüdesheim, hajókázás a Rajnán
Reggel újból autópályára pattantunk, s már kora délelőtt a Rajna partján fekvő Rüdesheimbe értünk. Az apró városka a turisták nagy kedvence, hiszen utcái nagyjából csak kávézókkal, éttermekkel, szállodákkal és szuvenírrel vannak tele. Sétáltunk a legszűkebb sikátorában (Drosselgasse), melyben borozók és kocsmák állnak, s azért tervezték anno ilyen keskenyre, hogy a részeg legények faltól falig tudjanak támolyogni hazáig.
A hegyen álló Niederwald-emlékmű, amely Germániát ábrázolja, annyira nem vonzott minket, így maradtunk a bolyongásnál, vettem képeslapot és ajándékokat, ittunk egy jegeskávét, s nemsokára már indult is a hajónk. Két órán át csodálhattuk, a 2000-ben az UNESCO Kulturális Világörökségének részévé nyilvánított Felső- Közép Rajna-völgyet, apró falvak, s rengeteg, XI. Lajos által feldúlt középkori vár kísért minket utunkon. A nap hétágra sütött, a Rajna vize mesésen csillogott, s mire észbe kaptunk, már le is kellett szállnunk St.Goarshausenben.
Egy hosszabb szakasz után búcsút intettünk Németországnak, s miközben a buszon Hollandia történelmét hallgattuk, Delft felé, a szálláshelyre tartottunk. Itt egy Campanile hotelben két éjszakát töltöttünk, s szerintünk ez nyerte az aranyat az összes közül.
3.nap: Amszterdam,Volendam, Delft
Első célállomásunk Amszterdam, Hollandia egyik fővárosa volt, melyet az Amstel folyó, s megannyi csatorna szel át. Sajnos az eső zuhogni kezdett, így hamar elázott mindenki, s igen amatőröknek tűntünk a többszázezer biciklis között, akik a kormányt az egyik, az esernyőt a másik kezükben tartva lavíroztak a gyalogosok között. Mivel Amszterdam híres gyémántcsiszoló-műhelyeiről, meg is látogattunk egyet. Természetesen azt remélték, hogy valaki majd kemény pénzeket elkölt egy kis ékszerre, de be kellett érniük a spórolós magyarokkal, akik csak ámultak meg bámultak, s áhítattal hallgatták a mesét a gyémánt csiszolásáról, valamint a drágakövek fajtáiról. Még a Koh-i-Noor másolatát is láttuk, hiszen ez a cég készítette az eredetit, amely II. Erzsébet angol királynő koronáját ékesíti.
Következő programunk a Reijksmuseum volt, a derék hollandusok Szépművészetije, mely hatalmas, ám felújítások miatt csak egyharmada volt bejárható. Lujizával itt kezdődtek a bajok, ugyanis nagymamámék szerinte túl sokszor kérdezték meg, hogy nekem ingyenes-e a belépés, s ennek az lett a vége, hogy kicsit felkapta a vizet, s csúnyán nézett ránk. Persze mi is rá, s hazáig poénkodtunk Miss Morcin. A múzeumban láthattuk Rembrandt műveit, köztük Az éjjeli őrjáratot, egy nagyon jópofa Joan Miró gyűjteményt és még megannyi remeket. Ezután az éppen aznap esedékes Amsterdam Gay Pride csónakos felvonulása vágta át a számításainkat, amely amúgy lélegzetelállító volt, főleg azért, mert senki sem dobálózott kővel meg tojással, s hihetetlen látványt nyújtott a nagy forgatag, hiszen a 800 ezer amszterdami lakos csupán a felvonulás miatt 500 ezer vendéget kapott maga mellé. Hajókáztunk a város csatornáin, köztük a Herengrachton, az Urak Csatornáján, melyen végig gyönyörű és sokhelyütt a magyar szemnek igen aranyos patríciusházak álltak. Apró hidak alatt siklottunk át, a feldíszített, felvonulásra készülő ladikok utasai vidáman integettek minden turistának, a kikötőnél lekaptuk még a Hajózási Múzeum különleges épületét, a háromemeletes biciklitárolót és a vízen úszó luxus kínai éttermet. Kiszállás után a Dam, azaz Gát térre sétáltunk, ahol Beatrix királynő hivatalos Királyi Palotája, s az Új Templom áll, s csupán kétutcányira már el is kezdődött a Red Light District, azaz a Piroslámpás Negyed. Mindenfelé sexshopok, kirakatban álldogáló prostik, akik gyönyörűek, s ezért gondolom, hogy valószínűleg nem önszántukból dolgoznak itt, valamint rengeteg erre, s persze az egész országban a coffeshop, melynek földszintjén kávét, pincéjében pedig füvet és egy space cake nevezetű sütit árulnak, amely a nevéből ítélve biztos nagyon jó lehet. XD A szabadidőnkben sok mindent vásároltunk az itthoniaknak, végigmentünk a sétálóutcán, ahol mindenképp akartam venni egy rózsaszín napszemüveget vagy ernyőt, de nem jött össze, ehelyett lett egy amszterdamos pólóm, beszereztem öcsémnek egy mezt, kerámia fapapucsot, képeslapot…
Beleszerettem ebbe a hatalmas nyüzsgésbe, a város hangulatába, az biztos, de majdnem ennyire élveztem a kitérőt Volendamban, a bűbájos kis halászfaluban, ami kicsit Ilfracoombe-ra emlékeztetett. Aznap még ellátogattunk egy sajtfarmra, a majd’ háromméteres Iwan magyar szavakkal nyűgözött le minket, viccelődött, kaptunk kóstolót, s a szomszédban egy indián vagy talán dél-amerikai férfi mutatta be a fapapucskészítés művészetét félig angolul, félig pedig mágyárszki. Ebből gondolom, hogy sok földink jár Hollandiában turistaként. Egy gyors szélmalomfotózást követően hazaértünk, az átázott ruhát lecseréltük, s a vacsora után fakultatív módon besétáltunk az autópálya melletti hotelből Delftbe. Ez szintén nagy kedvencünk lett, a békanyálas vízben úszó hattyúkkal, függönyt nem használó hollandokkal, akik a csatorna mentén élnek nyugalomban régi, hosszúkás házakban meg lakóhajókban. Elértünk a városháza és a Nieuwe Kerk, azaz Új Templom által körbeölelt főtérre, amely mellett az esőben táncolt a város apraja-nagyja egy DJ ütemeire. Hazafelé szarrá áztunk, de megérte! Amúgy a száguldó autók mellett birkák legelésztek, nem messze pedig egy McDonalds parkolójában két tyúk és egy kakas trónolt. Elég ironikus volt…McChicken meg chicken…
4.nap: Gouda, Hága, Antwerpen
Másnap elhagytuk a tündéri Delftet, s gyorsan felpakoltunk a buszra, így nagyon hamar Gouda városába értünk, ami a reggeli órákban szinte teljesen kihalt volt, csupán a mi csoportunk lézengett a városháza, a mázsaház és a templom körül. Elcsíptük a harangjátékot, mely apró bábok segítségével Gouda alapításának történetét is bemutatta, egy apró St. Floris gróf gördült ki a kakukkos óra féle szerkezetből, s átadta a polgároknak a városi jogokat tartalmazó oklevelet. Ahogy közeledett az istentisztelet, hirtelen biciklisek százai jelentek meg, s negyed óra alatt szinte megtelt a Szent János templom, ahova mi is bekukkanthattunk, s megnézhettük a néhol magyar vonatkozású üvegablakokat.
Kora délután értünk Hágába, ahol sétáltunk a parlament épületegyüttese és a lovagterem közelében, benéztünk egy sétálóutcába és szerencsénkre a mesterséges tavacska partján egy természetfotó-kiállítás (http://www.wild-wonders.com) várt minket, ahol három magyar képet is láthattunk a fák alatt. Az összes fotó lélegzetelállító volt, felnéztem a honlapjukra is, örülnék, ha hozzánk is eljutna! Belefutottunk szabadidőben egy bolhapiacba is, ahol többnyire antik holmikat kínáltak öreg nénik, bácsik, valamint antikvitások eladói. Addig vadásztam a tökéletes darabra, míg szembe nem jött egy medál, amelybe beleszerettem. Egy zöldes, ovális féldrágakő, horgolásszerű ezüstdíszítés veszi körül. Gyönyörű a zsákmányom, s büszke vagyok rá, hogy elmondhatom, egy hágai bolhapiacról van antik ékszerem. J
A városban még láttunk egy homokszobor-kiállítást, betértünk sok boltba is, egy New Yorkerben fontos fülbevaló-vásárlásra szakítottam időt, kávéztunk egy teraszos étteremben, tartottunk egy fotószünetet az 1913-ban épült Békepalotánál, s nagynéném vett magának egy színes karcrajzot Delftről.
Ezek után elhagytuk Hollandiát, ami sajnáltam is, s Belgiumba utaztunk. Első állomásunk Antwerpen volt, amely nevét egy fura legendáról kapta. A Schelde folyón egy óriás riogatta a kereskedőket, s aki nem akart neki is vámot fizetni, annak letépte a kezét, s beledobta a folyóba. Egy napon egy római katona, bizonyos Brabo érkezett, megküzdött vele, s úgy bánt el a szörnnyel, mint ahogy a szörny a hajósokkal. Németül a kezet dobni ’hand werfen’, hasonló flamandul is, így lett ant werpen, tehát Antwerpen. Itt a közös nézelődés után megvettük az első adag belga sültkrumplit és pralinét, s bár kicsit összevesztünk családilag, boldogan indultunk este a brüsszeli szállás, egy Ibis Hotel felé, ahol végre mind a hárman egy szobába kerültünk.
