Kissé árvának érzem magam. Apa Rómában(de jó neki, basszus, szóltam, hogy hozzon nekem egy Ewan McGregor kinézetű camerlengót XD), anya kórházban, a gép szervízben(most éppen a könyvtárban öntöm ki a lelkem blogbejegyzés formájában ahelyett, hogy azokról a szerencsétlen Limbourgokról keresnék nemlétező anyagot), otthon senki sem ért meg igazán, s még aggódhatok is a nagymamám egészségéért. Hát, ez a helyzet, a torkom úgy fáj, hogy sikítanék, de sajnos nem tudok. Éjszaka vagy azért nem aludtam az utóbbi pár napban, mert csorgott az orrom, esetleg ugye az említett torokfájás, vagy pedig a kedvencem, a fulladásos haláltól való félelem, ugyanis már levegőt is alig kapok. Király.
Tegnap voltam orvosnál, nem mondott semmit, csak adott igazolást, jövő héten mehetek, hogy beoltson. Ja, és a rendelőben találkoztam Fifivel. A Luca-félével. :) Szép lilás a haja, nemsokára az enyém szép vöröses lesz, találtam egy tökéletes fodrászt a Szent Imrében. Már alig várom.
Bár nem mondom, hogy hiányozna a suli, azért szar lesz majd hétfőn vissza menni úgy, mint aki egy évig volt távol és azt se tudja, mi-hol-hány.
Most próbálom csillapítani a gépelvonási tüneteim és végigjárom netes törzshelyeim. Arrivederci!
